"..szánalomból csinálta, vagy megsajnált"

- Dehogynem. Talán most jön az egyik legérdekesebb része a történetnek.- gondoltam vissza és folytattam. 
-" Másnap délelőtt idegesen és szomorúan pakoltam a bőröndömbe. Tudtam, hogy fent van a legfelső emeleten és az éjszaka közepén többször is felkeltem, hogy beszökjek hozzá, de nem tettem, mert tudtam azt is, hogy Perrie ott van vele. 
- Lemegyünk ebédelni, aztán indulunk a reptérre, jó?- ült le mellém anya.
- Rendben. 
Nem tudott mit mondani erre az egészre, amit meg is értek. Nem lehet könnyű feldolgozni azt, hogy a lánya csókolózott egy világsztárral. Úristen..remélem nem mondta el apunak.
- Anya!- kiabáltam.
- Virág!- kiabált vissza a fürdőből. Ezt nem hiszem el! Szerinte ez vicces?! 
- Anya, beszéltél apával?
- Igen, tegnap este felhívtam.- lépett ki.
- Mit mondtál neki?
- Ne aggódj, nem meséltem el neki, hogy mi történt. Azt sem tudja, hogy ugyanebben a szállodában vannak. 
- Köszönöm!
- Igazából csak azért nem mondtam el neki, mert tudom, hogy nagyon összetörnél, ha megölné Zayn-t. Azt meg nem akarom.
- A lényeg, hogy nem tudja.- legyintettem és inkább szó nélkül hagytam az egészet.
 Lementünk az étterembe és kerestünk egy szabad asztalt, majd leadtuk a rendelést. Igazából az egész ebédemet csak összeturkáltam, mert egyáltalán nem voltam éhes és természetesen ez anyának nem tetszett. 
- Össze fogsz esni, ha nem eszel.
- De nem vagyok éhes!
Anyu csak a fejét rázta, aztán fizetett a pincérnek és végre visszamentünk a szobába. Lassan összepakoltunk mindent és miután kijelentkeztünk a szállodából a reptér felé vettük az irányt. A taxi sofőr nagyon idegesítő volt, ugyanis az egész utat végig énekelte. Még, ha jó hangja lett volna, de egy repedt fazék szebben énekel mint ő. (Micsoda hasonlat) Megváltás volt, amikor végre kiszállhattunk az autóból. Leadtuk a bőröndöket, majd leültünk az egyik büfébe, ugyanis volt még időnk.
- Elmegyek mosdóba, maradj itt!- állt fel anyu pár perc után. 
Bólintottam és elővettem a telefonom. Éppen azon imádkoztam, hogy legyen Wi-Fi, amikor valaki megállt előttem. Felnéztem az illetőre és legnagyobb meglepetésemre Perrie volt az. 
- Lillian?
- Perrie?!
- Tudod, már a koncerten feltűnt, hogy Zayn elég sokszor tekintget feléd, de nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán kiderült, hogy miattad hagyott ott engem az arénában és miután rávettem, hogy induljunk el, ő megmakacsolta magát és azt mondta marad. Igen, ott állt nem tudom mennyi időn keresztül a kórház előterében és várta, hogy lemenj vagy történjen valami. Másnap megint összefutottunk veled, micsoda véletlen. Majd, kiderült, hogy ugyanabban a szállodában vagy, mint mi és amikor visszaértem kit látok Zayn-nel enyelegni a szobában? Téged.- mutatott rám és kezdte felemelni a hangját.
- Ne is haragudj, de nem én vagyok az egyetlen lány, aki úgymond szerelmes Zayn-be!
- De te vagy az egyetlen, akit megcsókolt!- kiabált.
- Mi?
- Elmondta. Nem értem mit eszik egy ilyen kislányon, mint te, de nem is érdekel. Gondolom szánalomból csinálta, vagy megsajnált, mit tudom én, a lényeg, hogy engem fog feleségül venni, nem téged és jó lesz, ha ebbe beletörődsz. 
Erre nem tudtam mit mondani. Fájt minden egyes szava, de valahol talán igaza volt. Zayn megsajnált és megcsókolt..
- Perrie, elárulnád, hogy miért üvöltözöl?- jelent meg egy fekete csuklyás alak. Nem volt nehéz kitalálni ki ő.
- Csak útba igazítottam.- legyintett. Zayn feljebb tolta a csuklyáját, hogy kilásson alóla és óvatosan rám mosolygott. Legszívesebben megöleltem volna és sírva könyörögtem volna neki, hogy mondja azt, hogy egy szó sem igaz abból, amit Perrie utoljára mondott, de inkább csak egy halvány mosolyt erőltettem magamra és igyekeztem nem sírni. 
- Menj keresd meg a többieket, de örülnék, ha nem keltenél nagyobb feltűnést. Már így is a fél repülőtér azt nézte, hogy ordibálsz.
- Mi lenne, ha nem oktatnál ki? Ne akarj veszekedni Zayn, mert a te hírneved bánja.- mondta és elviharzott. 
- Leülhetek?- mutatott a velem szemben lévő székre. Aprót bólintottam és tekintetemmel követtem minden egyes mozdulatát. 
- Bocs, hogy nem veszem le, de nem akarom, hogy felismerjenek. Mit mondott Perrie?
- Semmit.- suttogtam.
- Lilly, kérlek mondd el. 
- Lényegében azt mondta, hogy megsajnáltál és azért csókoltál meg és..
- Állj! Perrie-nek is elmondtam, hogy nem ezért csókoltalak meg, hanem..
- Zayn!- jelent meg Paul.- A rajongók felismerték a srácokat, ideje beszállni a gépbe.
- De..
- Nincs de! Igyekezz!
- Paul, ne már!
- Zayn, nem vagyok hajlandó vitatkozni! Elég nehéz a másik 4 srácot is elrángatni a rajongóktól, mert mindenkit ölelgetni akarnak, meg képet csinálni velük..legalább veled ne legyen gond!
- Paul, muszáj beszélnem vele.- nézett rám.
Az említett személy is rám nézett, majd mint akinek minden tiszta megszólalt.
- Véletlenül nem te vagy az, aki egy virág mögé bújva megvárta, amíg tiszta lesz a levegő és utána beosont a fiúkhoz?
Zavartan elmosolyodtam és nem igazán tudtam mit mondjak. 
- De, én voltam.- motyogtam.
- Ezek a rajongók hihetetlenek!- rázta a fejét.- Sajnálom, de indulnunk kell, ugyanis Zayn-t is kiszúrták.
Zayn felpattant, elvette egy szalvétát és kikapott egy tollat Paul zsebéből, majd felém nyújtotta. 
- Írd rá a twitter neved, kérlek.
Meglepődve ráfirkantottam, majd a kezébe nyomtam. Szélesen elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Még beszélünk!- kacsintott egyet és elindult Paul után. A rajongók azonnal körbe vették és pár másodperc múlva már látni sem lehetett. 
- Virág, mondd, hogy az előbb nem Zayn-nel beszélgettél itt!- ült le hitetlenkedve anyu.
- De.- suttogtam elképedve, hiszen csak most esett le, hogy elkérte a twitter nevem és utána adott egy puszit a homlokomra. 
- Jól vagy? Elsápadtál. 
- Anya..- kezdtem, de nem tudtam mit mondani. Annyira boldog voltam, hogy nem tudtam szavakba önteni és hirtelen elsikítottam magam. A fél reptér felénk kapta a fejét, de nem érdekelt. Boldog voltam és kész. Nem érdekelt mit mondott Perrie, mert már tudom, hogy nem volt igaz. Nagyon sajnálom, hogy Zayn nem tudta elmondani azt, amit szeretett volna, de nagyon remélem, hogy egyszer megtudom. 
- Megőrültél?- anya hangja zökkentett vissza a valóságba.
- Mi? Nem, dehogy, csak szörnyen boldog vagyok!
- Ennek nagyon örülök, de mi lenne, ha elmesélnéd, hogy mit keresett megint itt?
Mély levegőt vettem és elmondtam anyunak mindent, ami abban az 5 percben törtnét, amíg ő mosdóban volt.
- Én erre már nem tudok mit mondani.- nézett rám hitetlenkedve.- Jobb lesz, ha beszállunk a gépbe. Gyere!
Vidáman ugrándoztam anyu mellett, kicsit sem néztek hülyének. 
A repülőn ablak mellé ültem és izgatottam vártam a felszállást. Haza akartam érni és felmenni twitterre, hogy egész nap a laptop előtt üljek és várjam az üzenetét. Mert valószínűleg ezt fogom csinálni, akkor is, ha erre rámegy az egész nyaram. Azért bízok benne, hogy minél előbb ír és nem csak úgy mondta. Nem sokkal később a repülő felszállt, én pedig mosolyogva anyuhoz fordultam és újra elmeséltem neki a történetet. Aztán újra, újra és újra, egészen addig, amíg a gép nem landolt Budapesten."- fejeztem be.
- Szóval, Miss Edwards kiabált önnel egy repülőtéren?
- Igen. 
- Nem gondoltam volna, hogy ennél jobban is meg tud lepni, de most sikerült. Ráadásul utána az a puszi és persze a szalvétára írt név. Olyan, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna.
- Igen, nekem is sokszor volt már ilyen érzésem.- nevettem el magam.
- Ezután mi történt? Mr Malik egyből üzent?
- Ugye ezt nem gondolta komolyan? Több, mint egy hónapot vártam az üzenetére, de megérte.
- Miért? Mit írt?- kíváncsiskodott, én pedig szélesen elmosolyodtam és felidéztem a Zayn által írt sorokat. 

...szóval csak annyi, hogy szeretlek.

- Úristen, ez egyre izgalmasabb és eseménydúsabb! Hihetetlen!- jegyzetelt folyamatosan.- Folytassa, Mrs Malik!
-"Megvártam, amíg Paul és a másik biztonsági őr beszáll a liftbe, majd kibújtam a növény mögül. Csendben osontam a folyosó azon részére, ahova az előbb nem engedtek be. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy akciófilmben, ahol én vagyok az emberrabló vagy a betörő. Most már csak fekete ruha kéne és tigris bukfencezve kellene bemennem, de ezt inkább kihagyom, ugyanis szeretnék még élni. Lassan lépkedtem a folyosón, de fogalmam sem volt arról, hogy hova kéne benyitnom. Hirtelen megugrottam és egy aprót sikítottam, ugyanis kivágódott előttem egy ajtó. A kilépő srác éppen annyira megijedt, mint én.
- Te ki vagy?- kérdezte mély, rekedtes hangján.
- Lillian.
- Mit keresel itt? Ide senki nem jöhet be.- nézett rám furán.
- Tudom, én csak..- kerestem a szavakat, de nem tudtam mit mondjak. Már épp meg akartam szólalni, amikor valaki a nevemen szólított.
- Lilly?!
Hatalmas levegőt véve megfordultam.
- Szia Zayn!
- Te követtél?
- Nem! Mi is ebben a szállodában szálltunk meg.
- Értem, de hogy jöttél ide? Hol van Paul?
- Lement ebédelni. De ne higgyetek őrültnek, mert nem vagyok az, csak nagyon szerettem volna veletek beszélni, de egyszerűen nem volt rá lehetőségem és még csak megölelni sem tudtalak titeket. Semmit nem tudtam megköszönni, nem tudtam odaadni a leveleket, a rajzokat és..- hadartam, de elsírtam magam.
- Lilly, ne sírj!- lépett közelebb Zayn és átölelt.
- Te ismered őt, bro?- kérdezte Harry.
- Igen. Ő volt az, aki miattam kórházba került.
- Komolyan? Meg se ismertem. Zayn, ha már leütötted és utána még a kávét is ráborítottad akkor az a minimum, hogy most beszélgetsz vele.- röhögött Harry.
- Igen, tudom. Paul-t elintézed?
- Persze.
Zayn óvatosan elengedett, majd a szemembe nézett. Letöröltem a könnyeim és bocsánatot kértem tőle, mert összekönnyeztem a pólóját. Zayn csak elmosolyodott, majd megfogta a kezem és behúzott maga után a szobájába.
- Gyere, ülj le és meséld el nekem, hogy mi az, amit el szerettél volna mondani, de nem tudtad.- nézett rám kedvesen.
- Hol van?
- Perrie?
- Igen.
- Elment a lányokkal vásárolni, de most hagyjuk Perrie-t.
- Rendben. Tudod..sokan kérdezték tőlem, hogy miért csinálom még mindig ezt. Miért kapaszkodom egy olyan emberbe, aki nemhogy soha nem lehet az enyém, de talán soha nem fog még köszönni sem nekem? És a válaszom még mindig ugyanaz. Még mindig megérsz nekem minden könnyet, még mindig szívesen dacolok az időzónákkal, mert sokat jelentesz nekem. Sokat? Ez egészen gyenge kifejezés! Az életemet, a levegőt, a felhőket, a napsugarakat, a gyönyörű magashangot, a puha ágyat, a jól sikerült tollvonást jelented nekem. Mindennap mosolyt csaltál és csalsz az arcomra, a legszörnyűbb depressziómból is felhúz a boldogságod tudata, még, ha az azzal járó dolgok fájóak is. Mindig el akartam neked mondani, hogy megmentettél. Mindig hálálkodni akartam, személyesen megköszönni, közben átölelni téged és sírni a válladon. Ez az előbb sikerült is, és tudom, hogy nagyon gáz volt és magadban biztos kinevettél szóval csak annyi, hogy szeretlek.
- Lilly, é-én nem tudom mit mondjak. Rengeteg rajongó mondott már nekem köszönetet, de ilyet még soha nem hallottam senkitől.- mondta, majd magához húzott és szorosan átölelt. Annyira boldog voltam, mint még soha. Magamhoz szorítottam és nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, de sajnos ez lehetetlen. Zayn lassan eltávolodott tőlem és mélyen a szemembe nézett. Abban a percben megállt körülöttem a világ, de tisztán emlékszem minden egyes mozdulatra, érintésre. Kisimított egy tincset az arcomból, majd egyik kezét a tarkómra, másikat a hátamra vezette, úgy húzott közelebb magához. Nem tudtam felfogni mi történik, de nem is volt időm arra, hogy ezen agyaljak, ugyanis megéreztem Zayn ajkait az enyémeken. Néhány másodpercre lefagytam, de miután tudatosult bennem, hogy mit is csinál életem szerelme, azonnal visszacsókoltam. Csókja gyengéd volt, de közben szenvedélyes. Nem hittem el, hogy velem történik. Én vagyok az a lány, akit Zayn Malik megcsókol, miközben menyasszonya van. Azt hittem elájulok, de erős karjai tartottak és csak akkor tértem magamhoz, amikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte és suttogva megszólalt.
- Már akkor éreztem, hogy más vagy, mint a többi rajongó, amikor koncerten megláttalak az első sorban. Felkeltetted a figyelmem és el is időzött rajtad a tekintetem és utána, amikor neked csaptam az ajtót..nem hittem, hogy Te vagy az! Lilly..- kezdte, de nyitódott az ajtó és azonnal elengedett.
- Szia..sztok!- lépett be Perrie, miközben furán méregetett minket.
- Szia, édesem.- mosolygott rá Zayn. Abban a pillanatban azt hittem kitör belőlem a zokogás, de tartottam magam.
- Én most inkább megyek. Örülök, hogy tudtunk beszélni.- álltam fel. Zayn is ugyanígy tett és ki akart kísérni, de Perrie az útját állta. Zayn átölelte a menyasszonyát, de közben fájdalmas arckifejezéssel nézett rám és mielőtt kiléptem gyorsan tátogott egy 'Sajnálom! Beszélünk még, mert nem mondtam el mindent!' félét, aztán becsuktam magam mögött az ajtót. Rohantam a lifthez és idegesen benyomtam a 3-as gombot. Az ajtó becsukódott belőlem pedig kitört a zokogás. A lift megállt, kiléptem és azonnal a szobánkhoz rohantam. Becsaptam az ajtót és a földre roskadva még jobban kezdtem sírni.
- Virág! Hol voltál? Átkutattam az egész szállodát utánad, de nem találtalak!- sietett oda anyu.- Kislányom, mi történt?- ült le mellém, én pedig a nyakába borultam és megállás nélkül sírtam. Anyu szorosan ölelt és közben próbált vigasztalni. Amikor végre kicsit megnyugodtam, felálltam és anyu az ágyhoz vezetett. Mély levegőt vettem és elmeséltem neki az előbb történteket. Anyu szótlanul, rezzenéstelen arccal hallgatott végig.
- Virág, én megértem, hogy visszacsókoltál, hiszen ez a fiú a mindened, tudom. De gondolhattál volna arra, hogy menyasszonya van. 
- Annyira hülye vagyok.
- Nem, nem vagy az! Csak szerelmes.
- Az már majdnem ugyanolyan, mintha hülye lennék.
- Előtte még biztos beszéltek, ha azt mondta.
- Persze. Holnap délután ők is és mi is hazamegyünk. Megint több ezer kilométerre leszünk egymástól és Zayn pár hónap múlva úgyis elfelejt. 
- Én nem akarlak hitegetni vagy ilyesmi, de szerintem nem csókolt volna meg, ha pár hónap alatt csak úgy el tudna felejteni.
- Anya, inkább ne folytasd!
- Rendben. Lemegyek a recepcióhoz, maradj itt. 
Bólintottam, majd befutottam a fürdőbe és megmostam az arcom. Nem akartam, hogy anya megint megijedjen, ezért inkább ledőltem az ágyra. Bár legszívesebben visszamentem volna a legfelső emeletre és meg mondtam volna a magamét Perrie-nek, de nem tettem. Nem tettem, mert tudom, hogy semmin nem változtatna. Ők attól ugyanúgy hazamennének, összeházasodnának és elfelejtenének engem."- fejeztem be a könnyeimmel küszködve. 
- Erre nem találok szavakat!- bámult rám elképedve az újságíró.- Mi lett ezután? Találkozott utána Mr Malik-kal? Vagy Düsseldorfban már nem látták egymást?! 
- Dehogynem. Talán most jön az egyik legérdekesebb része a történetnek.- gondoltam vissza és folytattam. 

Váratlan fordulat

- Ilyen történettel még sosem találkoztam! Folytassa!- nézett rám izgatottan Miss Peterson.
-"Reggel már a szállodaszobában ébredtem, mivel tegnap este anya elintézte, hogy kiengedjenek. Kikaptam a bőröndömből egy rövidnadrágot és egy pólót, majd bementem a fürdőbe. Belenéztem a hatalmas tükörbe, de bár ne tettem volna. Kisírt, karikás szemek, vörös orr, sápadt arc. Pár percig csak bámultam magam, majd elegem lett és hideg vízzel megmosakodtam, fogat mostam és felöltöztem. Elővettem az alapozóm, hogy eltüntessem a karikákat a szemem alól és tettem fel egy kis sminket is, hogy még elfogathatóbb legyen a külsőm. Mikor végeztem már nem is látszott annyira, hogy sírtam. Mosolyogva kiléptem a fürdőből és köszöntem anyunak, aki időközben felébredt.
- Jó reggelt!
- Veled meg mi történt? Mintha kicseréltek volna.
- Megyünk várost nézni, nem?
- De.
- Szóval van esély arra, hogy összefussunk velük, éppen ezért nem nézhetek ki úgy, mint egy zombi. Mikor indulunk?- kérdeztem.
- Mindjárt, csak elkészülök én is.
Amíg anyura vártam rájöttem, hogy Perrie nem ronthatja el a kedvem. Ha belehalok is megölelem Zayn-t és megköszönök neki mindent, amit akarok. Perrie nem fogja ezt tönkre tenni, abban biztos vagyok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal léptünk ki Düsseldorf utcáira.
- Beülünk valahova reggelizni.
- Nem vagyok éhes.
- Nem érdekel, akkor is eszel.
Nem akartam vele vitatkozni, inkább magamba erőltettem egy kakaós csigát, majd rendeltünk egy-egy kávét elvitelre és már indultunk is tovább.
- Virág, bejössz velem abba a boltba? Veszek valami apróságot apádnak.
- Inkább megvárlak itt.
- Jó, de ne tűnj el!
- Csak nézelődök anyu, most nem fognak leütni!
- Remélem is!- mondta, majd ott hagyott. Lassan elindultam a boltok között és mindenkire rámosolyogtam, aki szembe jött velem. Igaz, hogy a 10 emberből csak 1 mosolygott rám, de nem baj..a németek úgy látszik komoly emberek. Belekortyoltam a kávémba és átnéztem az út túloldalára. Egy idős házaspár kézen fogva sétált a park felé. Vajon egyszer én is fogok így sétálgatni valakivel? Valaki olyannal, akit mindennél jobban szeretek? Vajon ennyi idősen én is ilyen boldog leszek, mint ők? Miközben elmerültem a gondoltaimban még mindig nem vettem le a szemem az idős párról, ami nagy hiba volt, ugyanis egyszer csak azt éreztem, hogy a kávém a pólómon van.
- Jaj, ne haragudj! Nagyon siettem és nem figye..Lilly?
- Zayn?
- Ezt nem hiszem el! Tegnap kórházba kerültél azért, mert neked csaptam egy ajtót, ma meg leöntelek a kávémmal. Lilly, nagyon sajnálom!
- Semmi baj!
- E-ez már nem lehet véletlen! Tegnap is és ma is találkoztunk..vagyis valami bajt okoztam neked. Tuti, hogy a sors akarta így!- mosolygott.
- Igen.- motyogtam és éreztem, hogy az arcom rákvörös.- Meddig maradtok?
- Holnap délután megy a gépünk. Te meddig leszel itt?
- Én is holnap délutánig. Zayn?
- Igen?- nézett rám érdeklődve. El akartam kezdeni a mondandóm, de nem tudtam, mert Miss Edwards megjelent.
- Zayn, hát itt vagy! Ó, szia!- nézett rám meglepődve.
- Szia!- köszöntem közömbösen.
- Indulhatunk?- fordult vissza Zayn-hez.
- Menj nyugodtan, én..
- Zayn! Megint azt akarod, hogy egyedül sétálgassak? Tegnap este is a fiúkkal mentem vissza a szállodába, mert te a kórház előtt..
- Perrie!- szólt rá. Mit akart mondani, ami miatt leállította? Nem mertem megkérdezni.
- Jobb lesz, ha megyünk. Szia Lilly! Bocsi, még egyszer!
- Semmi gond. Szia!
Perrie el sem köszönt, de nem is érdekelt.
- Remélem tudod, hogy szeretlek!- suttogtam, de nem hallotta. Nem hallotta, mert épp a menyasszonyára figyelt, aki megállás nélkül beszélt hozzá. De mit akart mondani Perrie? Milyen kórházról beszélt? Ezek szerint Zayn nem ment velük el?! Ott maradt? De miért? Vagy..túl sok kérdésem van és egyikre sem fogok választ kapni.
- Virág! Miért öntötted magadra a kávéd?- lépett mellém idegesen anyu.- Hogy néz ki a pólód? És a gatyád is olyan lett! Szerinted ezt hogy fogom kimosni? Figyelnél rám? Mi bajod van? Virág!- lengette a kezeit előttem. Mintha valami őrült lennék.
- Zayn.- nyögtem ki.
- Mi van vele?
Elmeséltem anyunak, aki meglepően megértő volt és a válaszán eléggé ledöbbentem.
- Ezek után már igazán kidobhatná Perrie-t és magával vihetne téged Londonba. Nem veszi észre milyen önző és nagyképű az a nő? Mert én ebből ezt szűrtem le. Még azt sem hagyja, hogy Zayn egy rajongóval foglalkozzon?!
- Annyira imádlak!- tártam szét a kezeim.
- Meg ne ölelj! Nem akarok tiszta kávé lenni! Menjünk vissza a szállodába, így nem mutatkozom veled!
- Olyan kedves vagy!
- Tudom. Na, gyere!
Visszasétáltunk a szállásunkra és gyorsan átvettem a pólóm.
- Anyu, délután még visszamegyünk?
- Persze! Hol a pólód? Kimosom.
- Ott van az ágyon.
Anya felkapta és beviharzott vele a fürdőszobába. Én addig elfeküdtem az ágyon és gondolkodtam. Igazából olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam egy helyben megmaradni, ezért úgy döntöttem sétálok egyet. Kiléptem a szobából és sétálgatni kezdtem a szállodában. Megnéztem a medencéket, amik egyébként hatalmasak, de nem kaptam kedvet ahhoz, hogy én is beleugorjak. Inkább beszálltam a liftbe és felmentem a legfelső emeletre. Fogalmam sincs, hogy miért, de érdekelt, hogy milyen lehet. Kiszálltam a liftből és meglepődve néztem körbe. Teljesen más volt, mint a harmadik emelet, ahol mi voltunk. Itt minden sokkal nagyobb és díszesebb. Elindultam balra és a folyosó végén jobbra fordultam, de beleütköztem valamibe. Illetve valakibe.
- Kisasszony, ide nem jöhet be.
- Miért?
- Mert..mert..csak mert nem.- mondta unottan.
- Értem.- bólintottam és visszaléptem. Gondolom azt hitte, hogy elmegyek, de ott maradtam. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet ott, ami miatt nem mehetek be. Egy virág mögé bújva vártam, hogy a biztonsági őr lelépjen. Már fél órája gubbasztottam ott, de még mindig láttam az árnyékát.
- Hé, Bob! Pihenhetsz egy kicsit, úgysem jön fel ide senki.- hallottam meg egy másik férfi hangot.
- Oké. Akkor lemegyek az étterembe eszek valamit. Jössz te is?
- Aha, a srácok végre elnyugodtak.
Srácok? Milyen srácokról beszél? Hirtelen kilépett a két férfi és teljesen ledöbbentem. Paul volt a másik. Paul! Igen, az a Paul! Ez egyetlen egy dolgot jelenthet! EGY SZÁLLODÁBAN VAGYOK A ONE DIRECTION-NEL!"
- Úristen, ez egyre izgalmasabb és eseménydúsabb! Hihetetlen!- jegyzetelt folyamatosan.- Folytassa, Mrs Malik!

Kórház

- Mi történt ezután?- vonta fel a szemöldökeit és érdeklődve várta a folytatást.
- Arra ébredtem, hogy valaki beszél hozzám.- mosolyodtam el.
"- Hé, ébredj már fel! Ha már miattad vagyunk itt, akkor legalább nyisd ki a szemed, mert unatkozom.- hallottam egy nyafogó, ismerős hangot.
- Louis, hagyd már békén! Az orvos megmondta, hogy pihennie kell!
- Milyen színű a szeme? Felhúzhatom a szemhéját?
- Nem!- hallottam a parancsoló hangot, de nem volt erőm kinyitni a szemem. A fejem borzalmasan fájt és azt hittem szétrobban.
- Én is kíváncsi vagyok rá, nézzük meg!- szólalt meg egy harmadik személy.
- Srácok, ti mi a szart csináltok?- csukódott be egy ajtó. Ez a hang..bárhonnét felismerem! Csak Neki van ilyen hangja, de nem. Ez lehetetlen! Erőt vettem magamon és szép lassan kinyitottam a szemeimet és abban a pillanatban egy aprót sikítottam, ugyanis két arc volt körülbelül 4 cm-re a fejemtől. Szóval erre értette, hogy mi a szart csinálnak.
- Jé, milyen érdekes szemed van!- csodálkozott Louis Tomlinson. (??)
- Álmodom?- kérdeztem.
- Igen! Én egy görög isten vagyok, ő meg...- kezdte, de félbe szakították.
- Louis, ne szórakozz már! Tudtam, hogy nem szabad itt hagynom veletek!- morgott idegesen, majd  közelebb lépett.- Hogy vagy?- mosolygott rám kedvesen.
- Szörnyen fáj a fejem és úgy érzem megbolondultam.
- Miért?- ült le az ágyra.
- Mert kórházban vagyok és a kedvenc bandám, illetve 4 személy a kedvenc bandámból itt ül velem.
- Az ötödik meg elaludt kint a folyosón. Itt fekszik a kórterem mellett, megnézed?- kérdezte Louis.
- Tommo, ülj le a seggedre és fogd be!- parancsolt rá Liam.
- Nem bolondultál meg.- nevetett Zayn.- Emlékszel mi történt?
- Úgy rémlik, hogy lefejeltem egy ajtót..vagy nem tudom, de az biztos, hogy
- Ja, ez a pöcs neked baszta a hátsó ajtót!- bólogatott Louis miközben cukrot evett.
- Véletlen volt!- förmedt rá Zayn.
- Honnét van cukrod?- kérdezte tőle Niall.
- Az ő kabátjában volt.- mutatott rám-
- Te lenyúltad a cukrát?- akadt ki Zayn.
- Ja.- felelte lazán.
- Semmi gond! Már több hónapja nem volt rajtam az a kabát, szóval nem ettem volna meg azt a cukrot!
A három fiú elröhögte magát, Louis meg furcsa arcot vágott, de megrántotta a vállát és tovább eszegette a zsákmányát.
- Lilly vagy, ugye?
- Igen. A telefonom hol van?- kérdeztem.
- Itt.- nyújtotta át Zayn. 36 nem fogadott hívás, 13 SMS. Ajaj. Azonnal tárcsáztam anyut, aki idegesen szólt bele.
- Virág, elárulnád mégis hol a fenében vagy?- üvöltött.- A koncertnek már másfél órája vége, de te még mindig nem jöttél ki, én viszont itt szobrozok a hülye telefonfülke mellett!
- Anya, ne akadj ki, de kórházban vagyok?
- Hol? Mit csináltál? Miért nem értesítettek? Merre van az a kórház? Virág, válaszolj már!
- Tartsd egy picit.- mondtam, majd elvettem a fülemtől a készüléket és a srácokra néztem.- Megtudnátok mondani a kórház nevét és címét?
Szerencsére Liam tudta és lediktálta. Miután elmondtam anyunak, azonnal lecsapta a telefont és szerintem száguldani kezdett a kórház felé. Nem lennék annak a helyében, aki most vitatkozni kezd vele.
- Milyen nyelven beszéltél?- kérdezte Zayn.
- Magyarul. Anyukám mindjárt itt lesz.
- Oké. Amúgy a koncert milyen volt?- kíváncsiskodott Louis.
- Nagyszerű! Az összes dalt énekeltem, táncoltam és nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen emlék lesz, ebben biztos vagyok!
- Ennek örülünk!- mosolyodott el Liam.
Zayn éppen mondani akart valamit, de kivágódott a kórterem ajtaja és számomra egy nem kívánatos személy tipegett be.
- Jaj, srácok végre meg vagytok! Úgy elrohantatok, nagyon megijedtem! Nincs semmi gond, ugye?- lépett oda a barátjához és megcsókolta. Nem sok kellett ahhoz, hogy elbőgjem magam, de nem akartam magyarázkodni, ezért próbáltam erős maradni. Eltereltem a gondolataim és minden erőmet összeszedtem.
-...így kerültünk ide.- fejezte be Zayn. Úgy látszik nagyon elkalandoztam, mert lemaradtam a mesélés elejéről. Perrie végig mért, majd egy hamis mosolyt erőltetett magára és felém hajolt.
- Jól vagy?- kérdezte, de a stílusából kivettem, hogy le se szarja mi van velem, de kedvesnek akar látszani.
- Igen.- vágtam rá azonnal.
- Zayn jobban is vigyázhatott volna!- csóválta a fejét.
- Véletlen volt és nekem nem kellett volna arra mennem.
- Igaz. Mehetünk?- fordult el tőlem. Látszik mennyire érdekli, hogy mi van velem.
- Szerintem meg kéne várnunk, amíg az anyukája ideér.- mondta Niall.
- Egyet értek, hiszen lényegében miattunk..vagyis Zayn miatt került ide.- bólogatott Liam.- Amúgy Harry itt van még?
- Aha. A földön alszik, de mégis mennyi időbe telik, amíg ideér az anyukája?- türelmetlenkedett Perrie.
- Menjetek!- szólaltam meg.
- Nem!
- Kérlek! Szeretnék egyedül lenni, egy kicsit! Köszönöm, hogy eddig itt voltatok, de most már menjetek!
- Minden rendben?- méregetett Niall.
- Persze! Menjetek!
Zayn, Liam és Niall kedvetlenül felálltak és látszott, hogy ők szívesen maradtak volna. Elindultak az ajtó felé, de gyorsan utánuk szóltam.
- Örülök, hogy találkoztunk.
- Mi is, de bár ne így kellett volna!- mosolygott Zayn.- Bocsi még egyszer.
- Semmi gond!
- Szia!- köszöntek el, mert Perrie már kintről szólt nekik. Louis még bent volt, amikor a többiek kimentek és odalépett mellém.
- Én sem bírom Perrie-t.- kacsintott, majd közelebb hajolt és megölelt. Annyira jól esett most ez az ölelés, hogy majdnem elsírtam magam.
- Köszi a cukrot, Lillian. Remélem még találkozunk! Szia!- intett és ő is elhagyta a kórtermet.
Zokogni kezdtem. Nem tudtam vele rendesen beszélni, nem tudtam neki megköszönni, amit szerettem volna és nem tudtam átölelni. Mindezt miért nem? Mert megjelent a menyasszonya. Folyamatosan sírtam és tudatosult bennem, hogy bármennyire is szeretem, a szíve már foglalt. Bárcsak megkérdezhettem volna legalább annyit tőlük, hogy meddig maradnak itt, de nem..ezt sem tudtam. Még annyi mindent tudtam volna mondani, de megjelent Miss Edwards kisasszony és menniük kellett. A csendes szobát betöltötte a zokogásom hangja és már semmi nem érdekelt. Elszalasztottam egy lehetőséget és ez nagyon fájt."- fejeztem be szomorúan, ugyanis előtörtek belőlem az akkori érzelmek.
- Ilyen történettel még sosem találkoztam! Folytassa!- nézett rám izgatottan Miss Peterson.

Koncert

- Szóval, hogy ismerte meg Mr. Malik-ot?


- Személyesen? Nos..az egy kicsit bonyolult történet, de elmesélem.- kortyoltam bele a teámba, amit közben a pincér kihozott.- ''2014. július másodikán reggel izgatottan ébredtem, mert tudtam, hogy ez lesz az a nap, amikor talán beszélhetek Vele. Éveknek tűnt, mire végre landolt a gépünk Düsseldorfban. Azonnal a szálloda felé vettük az irányt és miután ledobáltuk a bőröndöket, annyi időm maradt, hogy írjak néhány barátomnak és egyek egy szendvicset. Százszor belenéztem a tükörbe, hogy tökéletesen áll-e a kedvenc halálfejes szoknyám és miután a sminkemet és a hajamat is ellenőriztem elindultunk az aréna felé. Könnyes szemekkel álltam meg a bejárat előtt, majd anyuhoz fordultam.
- Fél 8-kor kezdődik a koncert, gondolom lesz másfél órás, de biztos, hogy késni fognak ezért 9-re itt vagyok érted.
- Rendben. Ha előbb vége lesz, írok egy SMS-t.
- Oké. Szemben van egy telefonfülke, ott leszek.
- Jó. Nagyon izgulok!
- Tudom, de ne ájulj el, oké? Minden rendben lesz és meglátod, hogy észre fog venni. De most menj, mert, ha az első sorban akarsz lenni, akkor sietned kell.
- Megyek! Szia anyu!
- Szia Virág!
Idegesen szorongattam a koncertjegyem, amikor odaléptem a biztonsági őr elé. Legalább 6-szor megnézte, hogy nem hamisítványt (?) tart-e a kezében, de miután rájött, hogy a jegy valódi, beengedett. Nem sok rajongó volt még bent, de mindenki azonnal köszönt, mikor beléptem a hatalmas épületbe. Egy kedves biztonsági őr odajött és elvezetett a ROT- szektorhoz. Rajtam kívül egy lány állt ott, az első sorban. Kedvesen mosolygott rám, én meg 'Ezt nem hiszem el!' pillantással lépkedtem mellé.
- Szia!- köszönt angolul.
- Szia!
- Első koncert?
- Második. De akkor nem voltam ennyire közel hozzájuk.- ámuldoztam, hiszen a színpad csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Meg persze egy nagy vasrács is elválasztott tőle, de mindegy.
- Ne izgulj!- mosolygott kedvesen. A koncertig kezdetéig rengeteget beszélgettünk és fél nyolckor megszorítottuk egymás kezét, majd izgatottan bámultuk az üres színpadot. 8 órakor még mindig ezt csinálta az egész aréna, de az öt fiú sehol sem volt. Körbenéztem és rájöttem, hogy egy hajszál nem férne be a terembe annyian vannak. Zokogó rajongók, hatalmas 'Marry me!' feliratú táblák, Twitter nevek, telefonszámok, világító telefonkijelzők, fénybotok. Egyszerűen hihetetlen volt és muszáj volt egy képet csinálnom a megtelt arénáról.
- Lilly!- üvöltött mellettem az újdonsült Directioner barátnőm. A kivetítőn megjelent a 'ONE DIRECTION' felirat és mindenki egyszerre sikított fel. Felcsendültek a Best song ever első dallamai és Harry jelent meg a színpadon. A többiek is folyamatosan feljöttek és félig mosolyogva, félig sírva énekeltem a dalt. A srácok hülyéskedtek és felpörgették a közönséget. Mindenki ugrált, táncolt, énekelt. Már az első dal tökéletes volt. Mi jöhet még? A Story of my life. Az a dal, amikor Zayn feljött a színpadnak azon részére, ami a ROT-szektorra néz és egyenesen felén integetett. Remegő kézzel visszaintettem és azt hittem ott ájulok el. A koncert folytatódott és Louis éppen beszélt, de bármennyire is szerettem volna rá koncentrálni, nem tudtam. Nem tudtam, mert Ő felénk nézett. Nem tudom, hogy rám vagy a másik 50 rajongóra mögöttem, de arra nézett és miután Louis befejezte a beszédet, elmosolyodott és elfordult.
- Téged nézett!- üvöltötte Petra.
- Mi?
- Folyamatosan! Lilly, ne mondd, hogy nem vetted észre! Te jó ég!- ugrándozott mellettem. Fel sem fogtam mi történt. Zayn engem nézett volna? Nem, Petra csak képzelődik. De én is láttam, hogy rám néz és..nem. Lehetetlen! Zayn Malik nem fog engem bámulni, miközben a menyasszony a színpad másik oldalán áll. Igen, megláttam Perrie-t, de nem fogok vele foglalkozni, ugyanis nem teheti tönkre az estém! A fiúkra koncentráltam és hihetetlenül élveztem az egészet. A viccelődéseket, azt, amikor egymás után 20-szor köszönetet mondtak nekünk, hogy itt vagyunk és támogatjuk őket. Amikor azt mondták szeretnek minket, amikor mindenkit meg akartak ölelni, amikor Harry leesett a színpadról, mert Niall bokán rúgta, vagy amikor Zayn felvette a telefonját. Igen, ugyanis az anyukája hívta és nem volt szíve kinyomni. Hihetetlen ez az 5 ember és életem egyik legszebb emléke lesz az, hogy megismerhettem őket. Csodálatosan énekeltek minden egyes dalt és a Little Things-t végig sírtam, de sikerült felvennem videóra. A You and I közben végig hülyéskedtek, keringőztek egymással és rózsát dobáltak a rajongóknak. Aztán amikor Liam bemondta, hogy a What makes you beautiful következik mindenki csalódottan kiabált. Ez egy dolgot jelenthet. Mindjárt vége a koncertnek. Igyekeztem nem elsírni magam az utolsó dalon, de természetesen ez nem sikerült és amikor lementek a színpadról, könnyes szemekkel bámultak azokat a helyeket, ahol az előbb álltak. A tömeg megindult, én meg ránéztem az órámra. Háromnegyed 10. Anya, már majdnem egy órája vár rám, azt hiszem sietnem kell. A baj csak az volt, hogy a rajongók lassan haladtak és elég messze voltam a bejárattól. Körülbelül fél óra múlva jutottam ki, de volt egy nagy gond. Hol vagyok? Mert biztos, hogy nem itt jöttem be. Egy ismerős ember sem volt a helyszínen, a többi fan, már elment én meg egyedül álldogáltam, de meguntam úgyhogy elindultam jobbra. Beértem egy sötét zsákutcába, de aztán rájöttem, hogy ez nem is zsákutca, mert a végén egy parkoló van. A szűk utca egyik oldalán megláttam egy ajtót, és valamiért azt éreztem nem kéne itt lennem. Elővettem a telefonom és miközben tovább haladtam a parkoló felé, tárcsázni akartam anyut. Azonban nem figyeltem és a következő pillanatban azt éreztem, hogy valami teljes erővel csapódik neki a fejemnek. A földön találtam magam, majd két erős kart éreztem meg.
- Te jó ég! Ne haragudj, nagyon sajnálom! Véletlen volt és fogalmam sem volt arról, hogy van itt valaki!- mondta a mély férfihang. Kicsit szédültem és még mindig a földön ültem, de nagy nehezen rájöttem ki is az.
- Zayn?!
- Kérlek, ne sikíts!
- Nem fogok. Hol vagyok?
- Az aréna hátsó bejáratánál, ahova a stábon kívül senkinek nem szabadna bejönnie. Nem kaptak el a biztonsági őrök?
- Nem volt egy sem erre felé!
- Szerencséd volt!
- Nem tudtam, hogy hova vezet ez az út. Próbáltam vissza találni oda, hol bementem az arénába, de eltévedtem.
- Értem, fel tudsz állni?
- Azt hiszem.- lassan feltápászkodtam, de ha Zayn nem fog, akkor visszaestem volna.
- Nagyon sajnálom!
- Semmi gond. Nem a te hibád, nekem nem kellett volna mindenfelé mászkálnom.
- Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáj a fejem, meg szédülök.
- Jobb lenne, ha bevinnélek egy kórházba. A közelben van egy, Liam tudja az utat.
- Dehogy, nem szükséges! Jól vagyok!
- Szeretném, ha látna egy orvos.- mondta, majd a cigis dobozt gyorsan besüllyesztette a zsebébe és rám nézett.- Hogy hívnak?
- Lilly.- válaszoltam, de a következő kérdésére már nem tudtam válaszolni, ugyanis minden elsötétült előttem."- fejeztem be a mesélést.
- Eseménydús egy este.- jegyzetelt Miss Peterson.
- Az biztos, de még mindig nincs vége.
- Mi történt ezután?- vonta fel a szemöldökeit és érdeklődve várta a folytatást.