Koncert

- Szóval, hogy ismerte meg Mr. Malik-ot?


- Személyesen? Nos..az egy kicsit bonyolult történet, de elmesélem.- kortyoltam bele a teámba, amit közben a pincér kihozott.- ''2014. július másodikán reggel izgatottan ébredtem, mert tudtam, hogy ez lesz az a nap, amikor talán beszélhetek Vele. Éveknek tűnt, mire végre landolt a gépünk Düsseldorfban. Azonnal a szálloda felé vettük az irányt és miután ledobáltuk a bőröndöket, annyi időm maradt, hogy írjak néhány barátomnak és egyek egy szendvicset. Százszor belenéztem a tükörbe, hogy tökéletesen áll-e a kedvenc halálfejes szoknyám és miután a sminkemet és a hajamat is ellenőriztem elindultunk az aréna felé. Könnyes szemekkel álltam meg a bejárat előtt, majd anyuhoz fordultam.
- Fél 8-kor kezdődik a koncert, gondolom lesz másfél órás, de biztos, hogy késni fognak ezért 9-re itt vagyok érted.
- Rendben. Ha előbb vége lesz, írok egy SMS-t.
- Oké. Szemben van egy telefonfülke, ott leszek.
- Jó. Nagyon izgulok!
- Tudom, de ne ájulj el, oké? Minden rendben lesz és meglátod, hogy észre fog venni. De most menj, mert, ha az első sorban akarsz lenni, akkor sietned kell.
- Megyek! Szia anyu!
- Szia Virág!
Idegesen szorongattam a koncertjegyem, amikor odaléptem a biztonsági őr elé. Legalább 6-szor megnézte, hogy nem hamisítványt (?) tart-e a kezében, de miután rájött, hogy a jegy valódi, beengedett. Nem sok rajongó volt még bent, de mindenki azonnal köszönt, mikor beléptem a hatalmas épületbe. Egy kedves biztonsági őr odajött és elvezetett a ROT- szektorhoz. Rajtam kívül egy lány állt ott, az első sorban. Kedvesen mosolygott rám, én meg 'Ezt nem hiszem el!' pillantással lépkedtem mellé.
- Szia!- köszönt angolul.
- Szia!
- Első koncert?
- Második. De akkor nem voltam ennyire közel hozzájuk.- ámuldoztam, hiszen a színpad csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Meg persze egy nagy vasrács is elválasztott tőle, de mindegy.
- Ne izgulj!- mosolygott kedvesen. A koncertig kezdetéig rengeteget beszélgettünk és fél nyolckor megszorítottuk egymás kezét, majd izgatottan bámultuk az üres színpadot. 8 órakor még mindig ezt csinálta az egész aréna, de az öt fiú sehol sem volt. Körbenéztem és rájöttem, hogy egy hajszál nem férne be a terembe annyian vannak. Zokogó rajongók, hatalmas 'Marry me!' feliratú táblák, Twitter nevek, telefonszámok, világító telefonkijelzők, fénybotok. Egyszerűen hihetetlen volt és muszáj volt egy képet csinálnom a megtelt arénáról.
- Lilly!- üvöltött mellettem az újdonsült Directioner barátnőm. A kivetítőn megjelent a 'ONE DIRECTION' felirat és mindenki egyszerre sikított fel. Felcsendültek a Best song ever első dallamai és Harry jelent meg a színpadon. A többiek is folyamatosan feljöttek és félig mosolyogva, félig sírva énekeltem a dalt. A srácok hülyéskedtek és felpörgették a közönséget. Mindenki ugrált, táncolt, énekelt. Már az első dal tökéletes volt. Mi jöhet még? A Story of my life. Az a dal, amikor Zayn feljött a színpadnak azon részére, ami a ROT-szektorra néz és egyenesen felén integetett. Remegő kézzel visszaintettem és azt hittem ott ájulok el. A koncert folytatódott és Louis éppen beszélt, de bármennyire is szerettem volna rá koncentrálni, nem tudtam. Nem tudtam, mert Ő felénk nézett. Nem tudom, hogy rám vagy a másik 50 rajongóra mögöttem, de arra nézett és miután Louis befejezte a beszédet, elmosolyodott és elfordult.
- Téged nézett!- üvöltötte Petra.
- Mi?
- Folyamatosan! Lilly, ne mondd, hogy nem vetted észre! Te jó ég!- ugrándozott mellettem. Fel sem fogtam mi történt. Zayn engem nézett volna? Nem, Petra csak képzelődik. De én is láttam, hogy rám néz és..nem. Lehetetlen! Zayn Malik nem fog engem bámulni, miközben a menyasszony a színpad másik oldalán áll. Igen, megláttam Perrie-t, de nem fogok vele foglalkozni, ugyanis nem teheti tönkre az estém! A fiúkra koncentráltam és hihetetlenül élveztem az egészet. A viccelődéseket, azt, amikor egymás után 20-szor köszönetet mondtak nekünk, hogy itt vagyunk és támogatjuk őket. Amikor azt mondták szeretnek minket, amikor mindenkit meg akartak ölelni, amikor Harry leesett a színpadról, mert Niall bokán rúgta, vagy amikor Zayn felvette a telefonját. Igen, ugyanis az anyukája hívta és nem volt szíve kinyomni. Hihetetlen ez az 5 ember és életem egyik legszebb emléke lesz az, hogy megismerhettem őket. Csodálatosan énekeltek minden egyes dalt és a Little Things-t végig sírtam, de sikerült felvennem videóra. A You and I közben végig hülyéskedtek, keringőztek egymással és rózsát dobáltak a rajongóknak. Aztán amikor Liam bemondta, hogy a What makes you beautiful következik mindenki csalódottan kiabált. Ez egy dolgot jelenthet. Mindjárt vége a koncertnek. Igyekeztem nem elsírni magam az utolsó dalon, de természetesen ez nem sikerült és amikor lementek a színpadról, könnyes szemekkel bámultak azokat a helyeket, ahol az előbb álltak. A tömeg megindult, én meg ránéztem az órámra. Háromnegyed 10. Anya, már majdnem egy órája vár rám, azt hiszem sietnem kell. A baj csak az volt, hogy a rajongók lassan haladtak és elég messze voltam a bejárattól. Körülbelül fél óra múlva jutottam ki, de volt egy nagy gond. Hol vagyok? Mert biztos, hogy nem itt jöttem be. Egy ismerős ember sem volt a helyszínen, a többi fan, már elment én meg egyedül álldogáltam, de meguntam úgyhogy elindultam jobbra. Beértem egy sötét zsákutcába, de aztán rájöttem, hogy ez nem is zsákutca, mert a végén egy parkoló van. A szűk utca egyik oldalán megláttam egy ajtót, és valamiért azt éreztem nem kéne itt lennem. Elővettem a telefonom és miközben tovább haladtam a parkoló felé, tárcsázni akartam anyut. Azonban nem figyeltem és a következő pillanatban azt éreztem, hogy valami teljes erővel csapódik neki a fejemnek. A földön találtam magam, majd két erős kart éreztem meg.
- Te jó ég! Ne haragudj, nagyon sajnálom! Véletlen volt és fogalmam sem volt arról, hogy van itt valaki!- mondta a mély férfihang. Kicsit szédültem és még mindig a földön ültem, de nagy nehezen rájöttem ki is az.
- Zayn?!
- Kérlek, ne sikíts!
- Nem fogok. Hol vagyok?
- Az aréna hátsó bejáratánál, ahova a stábon kívül senkinek nem szabadna bejönnie. Nem kaptak el a biztonsági őrök?
- Nem volt egy sem erre felé!
- Szerencséd volt!
- Nem tudtam, hogy hova vezet ez az út. Próbáltam vissza találni oda, hol bementem az arénába, de eltévedtem.
- Értem, fel tudsz állni?
- Azt hiszem.- lassan feltápászkodtam, de ha Zayn nem fog, akkor visszaestem volna.
- Nagyon sajnálom!
- Semmi gond. Nem a te hibád, nekem nem kellett volna mindenfelé mászkálnom.
- Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáj a fejem, meg szédülök.
- Jobb lenne, ha bevinnélek egy kórházba. A közelben van egy, Liam tudja az utat.
- Dehogy, nem szükséges! Jól vagyok!
- Szeretném, ha látna egy orvos.- mondta, majd a cigis dobozt gyorsan besüllyesztette a zsebébe és rám nézett.- Hogy hívnak?
- Lilly.- válaszoltam, de a következő kérdésére már nem tudtam válaszolni, ugyanis minden elsötétült előttem."- fejeztem be a mesélést.
- Eseménydús egy este.- jegyzetelt Miss Peterson.
- Az biztos, de még mindig nincs vége.
- Mi történt ezután?- vonta fel a szemöldökeit és érdeklődve várta a folytatást.