- Te jó ég? Ki küldte azt az SMS-t?- kérdezte izgatottan az újságíró, aki már a második teáját kortyolgatta.
- Én sem tudtam, rejtett számról küldték. De nem ez volt az utolsó SMS.
"Másnap reggel, miután felébredtem lebotorkáltam a konyhába, ahol Zayn éppen újságot olvasott.
- Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva.
- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Egész jól. Reggel volt itt valaki?
- Igen, a szomszéd néni. Meg akart róla győződni, hogy nem tartalak fogva azért, hogy megerőszakoljalak.
- Tessék?- néztem rá furán.
- Kicsit idős már és eléggé fura is. Az unokája és az ő menyasszonya lakik itt és valamiért idehozták a srác mamáját, aki tegnap látta, hogy pakoljuk be a bőröndöket, meg a táskákat és észrevette, hogy túl fiatal vagy hozzám, szóval gondolta leellenőrzi mi folyik itt. Ne lepődj meg, ha téged is megállít majd.
- Öö..oké. Azért remélem, hogy tényleg tévedett és nem vagy valami őrült, aki 14 éves lányokat tart fogva..- mondtam, Zayn pedig válaszul hozzám vágott egy narancsot.- Nem igazán szeretem a narancsot, nem tudtál volna almát dobni?- kérdeztem pimaszul.
- Ó, szóval Miss Sassy-nek már nem felel meg a narancs, rögtön almát akar. A kocsimat ne cseréljem le egy limuzinra?
- Nem ártana.
Zayn felnevetett, majd a vállára kapott és futni kezdett velem. Mint egy idióta csapkodni kezdtem a hátát, hogy tegyen le, de nem is foglalkozott velem.
- Ne, Zayn! Kérlek, bármit megteszek, csak ne dobj bele a vízbe!- sikítottam, amikor rájöttem, hogy a medence mellett állunk. Az egyetlen jó dolog abban a pillanatban az volt, hogy megtudtam hol jutok be a benti medencéhez.
- Sajnálom, de jár a büntetés.- közölte lazán, aztán beledobott a medencébe. Miután feljöttem a vízből, Zayn a medence mellett guggolt és a kezét nyújtotta.
- Na, gyere, segítek kiszállni!- mosolygott. Ártatlan arccal megfogtam a kezét, majd hirtelen megrántottam. Zayn annyira meglepődött, hogy elvesztette az egyensúlyát és beleesett a vízbe.
- Ez nem volt szép.- jött fel nevetve a víz alól.
- Megérdemelted!
- Igen?- vonta fel a szemöldökeit.- Ha harc, hát legyen harc!- kiáltotta, majd lenyomott a víz alá- Természetesen nem hagytam magam és elkezdtünk harcolni egymás ellen. Éppen nevetve fröcsköltem Zayn-t, amikor hirtelen megfogta a csuklóm, magához húzott és megcsókolt. Ez teljesen más volt, mint a düsseldorfi csók. A pillangók felébredtek a gyomromban és őrült tempóban csapkodni kezdtek. Forgott velem a világ, az egész olyan volt, mintha egy álom lenne és attól féltem bármelyik pillanatban felébredhetek. Miután elváltak ajkaink , Zayn mentegetőzni kezdett.
- Lily, nagyon sajnálom. Én..én..nem tudom, hogy..én..- dadogta összevissza. Szólni akartam neki, hogy nincs semmi gond, de nem tudtam a szavába vágni, szóval megcsókoltam. Meglepődött, de visszacsókolt.
- Ez azt jelenti, hogy nem haragszol?- kérdezte mosolyogva.
- Miért haragudnék?
- Azt hittem..mindegy. Gyere!- pattant ki a medencéből, majd engem is kihúzott.- Mit szeretnél az utolsó nyári napon csinálni?
- Először megszárítkozni!- mutattam magamra.
- Utána? Van kedved felfedezni Londont?
- Úristen, igen!!- kiáltottam fel mosolyogva.
- Vállalom az idegenvezető szerepet! Megmutatom a fontosabb helyeket a városban, amikről jó ha tudsz, aztán elmehetünk sétálni a Hyde Parkba, beülhetünk valahova kajálni és este felülhetünk a London Eye-ra. Sötétben csodás onnan a kilátás és nekem valamiért sosem kell kivárnom a sort, mindig előre engednek.- nevetett.
- Ötletem sincs miért. Egyébként jól hangzik, benne vagyok! Megmutatod azt is, hogy a sulitól hogyan jutok el hozzád?
- Persze, de legtöbbször érted megyek majd kocsival vagy ha én nem leszek itthon akkor Paul elintézi neked, hogy az egyik sofőrünk menjen érted.
- De erre semmi szükség..
- Amikor megszokod a londoni közlekedést akkor nem fogunk eljárkálni érted, de most még igen, mert tuti, hogy eltévednél!
Lemondóan sóhajtottam, majd felmentem a szobámba, megszárítottam a hajam és elkezdtem készülődni."
- Hű, nagyon hamar eljutottak a csókig, azt hittem arra még várni kell! Mi történt azon a délutánon?
- Ó, az egy felejthetetlen nap..- mondtam mosolyogva.
2014. október 29., szerda
2014. július 17., csütörtök
- A
- Mi történt még? Mikor találkozott először Mr Malik-kal? Milyen volt az előkészítő tábor? Az iskola?- Miss Peterson ismét rengeteg kérdést zúdított rám és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mindent pontosan úgy meséljek el, ahogy történt.
-"Körülbelül negyed órája ülhettem a padon, amikor egy fekete kisbusz megállt pont előttem. Sötétített ablakai voltak, tehát nem láttam be, de biztos voltam benne, hogy Sarah az.
Felálltam, összeszedtem a csomagjaimat és mosolyogva fordultam meg, de abban a pillanatban egy aprót sikítottam.
- Szia!- mosolygott kedvesen.- Megijesztettelek?
- Te meg mit keresel itt?
- Hű, jó sok csomagod van! Remélem befér hátra.
- Sarah mindjárt itt lesz!
- Sarah az előkészítő tábor helyszínén van és éppen lufikat fújdogál az üdvözlő partira.
- Az előbb beszéltem vele, azt mondta dugóba került. Mi ez az egész?
- Sarah el sem indult érted. Megbeszéltem vele, hogy majd én eljövök érted és hétfő reggel beviszlek a táborba. Nyugodtan felhívhatod, megkérdezheted tőle.
- Elhiszem. De miért csináltad?
- Mert szerettem volna veled lenni.- mondta mosolyogva, majd odalépett hozzám és szorosan körém fonta a karjait. Hihetetlenül boldog lettem és olyan szorosan öleltem vissza, ahogy csak tudtam.
- Indulhatunk?- tolt el magától.
- Persze.- mosolyodtam el szélesen. Bepakolta a táskáimat és a bőröndjeimet hátra, majd mindketten beültünk és elindultunk.
- Megbeszéltem az igazgatónővel, hogy mégsem igényled a kollégiumi ellátást.
- Tessék?- fordultam felé meglepődve.- Akkor mégis hol fogok lakni?
- Nálam.- közölte egyszerűen.
- Zayn, ne haragudj, de te normális vagy?
- Nem.- válaszolta nevetve. Hitetlenkedve néztem rá, fel sem fogtam ezt az egészet. Nála fogok lakni? Zayn Maliknál? Nem, tényleg nem normális. 15 éves se vagyok, ő pedig már egy érett férfi. Igazából azt sem tudom mit gondol, mit érez..fogalmam sincs semmiről. Ennek ellenére mégis egy autóban ülök vele és azt sem tudom hova megyünk.
- Min gondolkozol ennyire?- törte meg a csendet.
- Semmin. Hova megyünk?
- Haza.
- Öö..úgy érted hozzád?
- Mondtam az előbb, hogy ott fogsz lakni. Lily, jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz.
- Csak kimerített a repülőút.
- Pihenhetsz az új szobádban. Remélem tetszeni fog.
- Zayn..ez az egész annyira furcsa nekem.
- Tudom. De jó lesz, ne aggódj.
Aprót bólintottam, majd az ablak felé fordultam és gyönyörködtem Londonban. Legközelebb már csak akkor szólaltunk meg, amikor leparkolt a ház előtt.
- Majd én viszem a csomagjaid, hagyd csak.- mosolygott kedvesen.
- Rendben, köszönöm.
Beléptünk a hatalmas házba és hirtelen eluralkodott rajtam a félelem.
- Zayn..
- Igen, tudom, hogy nagy, de majd megszokod.- mondta, majd pár másodperc gondolkodás után hozzátette, hogy a házra gondolt.
- Oké.- nevettem el magam.- Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha inkább elvinnél a kollégiumba.
- Hé, tudom, hogy ez az egész nagyon furcsa neked..igazából nekem is, de azóta, amióta Düsseldorfban megcsókoltalak csak te jársz a fejemben, nem tudom mi van velem, mert még sosem éreztem ezt..még Perrie-nél sem.Tudom, hogy még csak 15 éves leszel, én meg 22, de engem nem érdekel, várok rád ameddig csak kell. Kérlek maradj.
- Rendben.- mosolyodtam el megkönnyebbülten.
- Klassz, akkor megmutatom a szobád.- mondta, majd elindult az emeletre én pedig követtem.- Itt is van.- tárta ki előttem az egyik ajtót.
- Hű- léptem be tátott szájjal a szobába.
- Figyelj, ha nem tetszik akkor szólj és átalakítjuk olyanra, amilyenre csak szeretnéd..
- Nagyon tetszik!- mondtam vidáman.
- Komolyan?
- Igen. Csak egy dolgot nem értek..
- Mit?- kérdezte furán.
- Mit keres egy angyalszárny az ágy felett azzal az idézettel, hogy 'Sosem lehet tudni, hogy egy nőnél hol végződik az angyal és hol kezdődik az ördög.'?
- Ó, az..hát Louis ragaszkodott hozzá.
- Oké, azt hiszem jobb, ha nem tudok többet.- nevettem el magam.
- Igen, szerintem is. Felhozom a cuccaidat, rendezkedj be. A fürdő jobbról a második ajtó, a szobám azzal szemben van. A gardróbod a szobámtól balra van, jobbra van az enyém. Lent pedig ott a nappali, onnét nyílik egy ajtó a fürdőszobára, másik oldalról az étkezőre, ahonnét be tudsz sétálni a konyhába. Az étkezőből tudsz kimenni a hátsókertbe, ahol van egy medence és egy fedett kiülő. Ja, és van egy benti medence is, oda is a nappaliból nyílik egy ajtó.
- Nagyszerű, szerintem párszor el fogok tévedni.
- Dehogy fogsz. Annyira nem nagy ez a ház.
- Á, nem.
- Mindjárt jövök.- nevetett, aztán lefutott a cuccaimért.
Amíg azt vártam, hogy Zayn visszajöjjön kaptam egy SMS-t.
Üdv Londonban, ribanc.
- A"
- Te jó ég? Ki küldte azt az SMS-t?- kérdezte izgatottan az újságíró, aki már a második teáját kortyolgatta.
- Én sem tudtam, rejtett számról küldték. De nem ez volt az utolsó SMS.
-"Körülbelül negyed órája ülhettem a padon, amikor egy fekete kisbusz megállt pont előttem. Sötétített ablakai voltak, tehát nem láttam be, de biztos voltam benne, hogy Sarah az.
Felálltam, összeszedtem a csomagjaimat és mosolyogva fordultam meg, de abban a pillanatban egy aprót sikítottam.
- Szia!- mosolygott kedvesen.- Megijesztettelek?
- Te meg mit keresel itt?
- Hű, jó sok csomagod van! Remélem befér hátra.
- Sarah mindjárt itt lesz!
- Sarah az előkészítő tábor helyszínén van és éppen lufikat fújdogál az üdvözlő partira.
- Az előbb beszéltem vele, azt mondta dugóba került. Mi ez az egész?
- Sarah el sem indult érted. Megbeszéltem vele, hogy majd én eljövök érted és hétfő reggel beviszlek a táborba. Nyugodtan felhívhatod, megkérdezheted tőle.
- Elhiszem. De miért csináltad?
- Mert szerettem volna veled lenni.- mondta mosolyogva, majd odalépett hozzám és szorosan körém fonta a karjait. Hihetetlenül boldog lettem és olyan szorosan öleltem vissza, ahogy csak tudtam.
- Indulhatunk?- tolt el magától.
- Persze.- mosolyodtam el szélesen. Bepakolta a táskáimat és a bőröndjeimet hátra, majd mindketten beültünk és elindultunk.
- Megbeszéltem az igazgatónővel, hogy mégsem igényled a kollégiumi ellátást.
- Tessék?- fordultam felé meglepődve.- Akkor mégis hol fogok lakni?
- Nálam.- közölte egyszerűen.
- Zayn, ne haragudj, de te normális vagy?
- Nem.- válaszolta nevetve. Hitetlenkedve néztem rá, fel sem fogtam ezt az egészet. Nála fogok lakni? Zayn Maliknál? Nem, tényleg nem normális. 15 éves se vagyok, ő pedig már egy érett férfi. Igazából azt sem tudom mit gondol, mit érez..fogalmam sincs semmiről. Ennek ellenére mégis egy autóban ülök vele és azt sem tudom hova megyünk.
- Min gondolkozol ennyire?- törte meg a csendet.
- Semmin. Hova megyünk?
- Haza.
- Öö..úgy érted hozzád?
- Mondtam az előbb, hogy ott fogsz lakni. Lily, jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz.
- Csak kimerített a repülőút.
- Pihenhetsz az új szobádban. Remélem tetszeni fog.
- Zayn..ez az egész annyira furcsa nekem.
- Tudom. De jó lesz, ne aggódj.
Aprót bólintottam, majd az ablak felé fordultam és gyönyörködtem Londonban. Legközelebb már csak akkor szólaltunk meg, amikor leparkolt a ház előtt.
- Majd én viszem a csomagjaid, hagyd csak.- mosolygott kedvesen.
- Rendben, köszönöm.
Beléptünk a hatalmas házba és hirtelen eluralkodott rajtam a félelem.
- Zayn..
- Igen, tudom, hogy nagy, de majd megszokod.- mondta, majd pár másodperc gondolkodás után hozzátette, hogy a házra gondolt.
- Oké.- nevettem el magam.- Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha inkább elvinnél a kollégiumba.
- Hé, tudom, hogy ez az egész nagyon furcsa neked..igazából nekem is, de azóta, amióta Düsseldorfban megcsókoltalak csak te jársz a fejemben, nem tudom mi van velem, mert még sosem éreztem ezt..még Perrie-nél sem.Tudom, hogy még csak 15 éves leszel, én meg 22, de engem nem érdekel, várok rád ameddig csak kell. Kérlek maradj.
- Rendben.- mosolyodtam el megkönnyebbülten.
- Klassz, akkor megmutatom a szobád.- mondta, majd elindult az emeletre én pedig követtem.- Itt is van.- tárta ki előttem az egyik ajtót.
- Hű- léptem be tátott szájjal a szobába.
- Figyelj, ha nem tetszik akkor szólj és átalakítjuk olyanra, amilyenre csak szeretnéd..
- Nagyon tetszik!- mondtam vidáman.
- Komolyan?
- Igen. Csak egy dolgot nem értek..
- Mit?- kérdezte furán.
- Mit keres egy angyalszárny az ágy felett azzal az idézettel, hogy 'Sosem lehet tudni, hogy egy nőnél hol végződik az angyal és hol kezdődik az ördög.'?
- Ó, az..hát Louis ragaszkodott hozzá.
- Oké, azt hiszem jobb, ha nem tudok többet.- nevettem el magam.
- Igen, szerintem is. Felhozom a cuccaidat, rendezkedj be. A fürdő jobbról a második ajtó, a szobám azzal szemben van. A gardróbod a szobámtól balra van, jobbra van az enyém. Lent pedig ott a nappali, onnét nyílik egy ajtó a fürdőszobára, másik oldalról az étkezőre, ahonnét be tudsz sétálni a konyhába. Az étkezőből tudsz kimenni a hátsókertbe, ahol van egy medence és egy fedett kiülő. Ja, és van egy benti medence is, oda is a nappaliból nyílik egy ajtó.
- Nagyszerű, szerintem párszor el fogok tévedni.
- Dehogy fogsz. Annyira nem nagy ez a ház.
- Á, nem.
- Mindjárt jövök.- nevetett, aztán lefutott a cuccaimért.
Amíg azt vártam, hogy Zayn visszajöjjön kaptam egy SMS-t.
Üdv Londonban, ribanc.
- A"
- Te jó ég? Ki küldte azt az SMS-t?- kérdezte izgatottan az újságíró, aki már a második teáját kortyolgatta.
- Én sem tudtam, rejtett számról küldték. De nem ez volt az utolsó SMS.
2014. április 22., kedd
Good bye Hungary! Hello England!
- Igen, ezt a szót kerestem. De Zayn mikor tudta meg, hogy ön oda megy szeptemberben? Mit szólt hozzá? És mi történt utána Londonban?- zúdította rám a kérdéseit.
-"Zayn-nek írtam, hogy szeptemberben Londonban tanulok tovább. Először nem hitte el, de aztán elküldtem neki a jelentkezési lapot és hihetetlenül boldog lett. Utána egyre többet volt fenn, egyre többet beszéltünk, egyre jobban beleszerettem és egyre jobban vártam a szeptembert.
A nyár hátralevő része hamar eltelt. Pár napot anyuékkal töltöttem a Balaton parton, hiszen először csak decemberben fogok hazajönni. Utána a barátnőimmel is rengeteg időt töltöttem, kihasználtam minden alkalmat, hogy velük legyek. Egyre gyorsabban telt az idő. Aztán eljött a nap.
Augusztus 30-án anya és apa felvitt Budapestre, a repülőtérre. Egész úton próbáltam visszatartani a könnyeimet, ami nagy nehezen sikerült is. Utoljára gyönyörködtem Magyarország azon részein, amit az út alatt láttam, aztán megérkeztünk a fővárosba. A repülőtér tele volt. Megvettem a jegyet, leadtam a bőröndöket és a nagyobb táskákat, majd a kézi poggyászommal együtt leültünk az egyik büfébe. Rendeltem egy narancslevet, de nem tudtam meginni, mert egy idegesítő hang megszólalt.
- Kérjük a Londonba utazó utasainkat, hogy kezdjék meg a beszállást!
Felálltam, hogy elköszönjek anyuéktól.
- Virág, nagyon vigyázz magadra! Ha leszállt a gép azonnal hívj, és akkor is hívj, ha találkoztál az előkészítő tábor vezetőjével, mert a reptéren fog várni. Ha nem találod meg akkor itt a száma, és..
- Anya, már mindent megbeszéltünk, nem lesz semmi gond. A száma is meg van és ott fog várni.
- Rendben.- bólintott szomorúan, majd szorosan megölelt. Apától is elköszöntem, és minél előbb el akartam menni, ugyanis tudtam, hogy el fogom kezdeni a sírást.
- Hiányozni fogtok!- mondtam, majd hátat fordítottam és lassan elindultam. Utoljára visszafordultam, intettem egyet, majd beszálltam a repülőgépbe. Egy kedves stewardess megmutatta a helyem és hozott nekem üdítőt és szendvicset is, mert szerinte nagyon vékony vagyok.
Hát..oké.
Az út egy örökkévalóságnak tűnt. A reptéren nem kezdtem el a sírást, de a gépen igen. Sírás közben azért zenét is hallgattam, olvastam is, de egyszerűen úgy éreztem sosem szállunk le.
- Kérem utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket. Megkezdjük a landolást!
Azonnal felkaptam a fejem a hangra és mosolyogva bekapcsoltam az övem. Tudtam, hogy a leszállás minimum 10 percet igénybe fog venni, szóval előkaptam a tükröm, hogy megnézzem a szétbőgött fejem. Gyorsan letöröltem a könnyes arcom és tettem fel egy kis alapozót, hogy ne látszódjon annyira, hogy az egész utat végig sírtam. A hajamat is megigazítottam, majd elpakoltam mindent a táskámba. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy a repülőgép már ereszkedik. A távolban megpillantottam a London Eye-t is, és rájöttem, hogy nem szabad sírnom. London egy csodás város és itt talán teljesül életem legnagyobb álma. Anyuékkal bármikor tudok beszélni, hiszen nem az őskorban élünk és egy évben kétszer-háromszor haza is megyek. Igaz, ez nem olyan sok, de nekik is és nekem is el kell fogadnom ezt, és nem szabad sírnom.
Miután landolt a gép, megfogtam a kézipoggyászom, és vidáman leszálltam. A Heathrow repülőtér nagyon zsúfolt volt, és csak reménykedtem, hogy nem taposnak össze az emberek miközben megpróbálom megszerezni a bőröndjeimet. Szerencsére túléltem, úgyhogy elindulhattam a két bőröndömmel és a három táskámmal, hogy megkeressem az előkészítő tábor vezetőjét. Úgy beszéltük meg, hogy a reptér előtt, egy fekete kisbusz mellett fog várni rám, szóval kisiettem a hatalmas épület elé, de sehol nem láttam Sarah-t se és a fekete kisbuszt se. Gyorsan tárcsáztam és hamar fel is vette.
- Szia Sarah, Lily vagyok!
- Szia Lily! Ne haragudj, de dugóba kerültünk szóval kicsit késni fogunk, de legkésőbb fél óra múlva ott vagyunk! Ülj be addig egy kávézóba, vagy maradj a reptéren.
- A közelben nem látok kávézót, szóval itt maradok a reptéren.
- Rendben! Megyünk, ahogy tudunk!
- Várlak, szia!
- Szia!
Gyorsan hívtam anyut is, hiszen megígértem.
- Szia anyu!
- Szia! Milyen volt az út?
- Fárasztó, de végre itt vagyok!
- Minden rendben volt? Sarah ott van?
- Dugóba került, szóval kicsit késik, de megvárom itt.
- Nem örülök, hogy egyedül fogsz ott várni.
- Jaj, anya! Tele van emberekkel ez a repülőtér, nem lesz semmi gond! Tudok vigyázni magamra!
- Jól van, jól van! Azért írj egy SMS-t, ha Sarah odaért.
- Mindenképp! Most leteszem, szia!
- Szia!
Bedobtam a táskámba a telefonom, majd leültem kint az egyik padra.
Mosolyogva körbe néztem és megállapítottam, hogy Angliához képest csodálatos az időjárás. Remek kezdet! Hello London, Virdzsi vagyok és hódítani fogok!"- fejeztem be vidáman.
- Úgy érzem, hogy azért Londonban sem lesz zökkenőmentes minden, hiszem rögtön úgy kezdődött minden, hogy Sarah dugóba került.
- És ez még csak a kezdet volt..- nevettem el magam.
- Mi történt még? Mikor találkozott először Mr Malik-kal? Milyen volt az előkészítő tábor? Az iskola?- Miss Peterson ismét rengeteg kérdést zúdított rám és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mindent pontosan úgy meséljek el, ahogy történt.
-"Zayn-nek írtam, hogy szeptemberben Londonban tanulok tovább. Először nem hitte el, de aztán elküldtem neki a jelentkezési lapot és hihetetlenül boldog lett. Utána egyre többet volt fenn, egyre többet beszéltünk, egyre jobban beleszerettem és egyre jobban vártam a szeptembert.
A nyár hátralevő része hamar eltelt. Pár napot anyuékkal töltöttem a Balaton parton, hiszen először csak decemberben fogok hazajönni. Utána a barátnőimmel is rengeteg időt töltöttem, kihasználtam minden alkalmat, hogy velük legyek. Egyre gyorsabban telt az idő. Aztán eljött a nap.
Augusztus 30-án anya és apa felvitt Budapestre, a repülőtérre. Egész úton próbáltam visszatartani a könnyeimet, ami nagy nehezen sikerült is. Utoljára gyönyörködtem Magyarország azon részein, amit az út alatt láttam, aztán megérkeztünk a fővárosba. A repülőtér tele volt. Megvettem a jegyet, leadtam a bőröndöket és a nagyobb táskákat, majd a kézi poggyászommal együtt leültünk az egyik büfébe. Rendeltem egy narancslevet, de nem tudtam meginni, mert egy idegesítő hang megszólalt.
- Kérjük a Londonba utazó utasainkat, hogy kezdjék meg a beszállást!
Felálltam, hogy elköszönjek anyuéktól.
- Virág, nagyon vigyázz magadra! Ha leszállt a gép azonnal hívj, és akkor is hívj, ha találkoztál az előkészítő tábor vezetőjével, mert a reptéren fog várni. Ha nem találod meg akkor itt a száma, és..
- Anya, már mindent megbeszéltünk, nem lesz semmi gond. A száma is meg van és ott fog várni.
- Rendben.- bólintott szomorúan, majd szorosan megölelt. Apától is elköszöntem, és minél előbb el akartam menni, ugyanis tudtam, hogy el fogom kezdeni a sírást.
- Hiányozni fogtok!- mondtam, majd hátat fordítottam és lassan elindultam. Utoljára visszafordultam, intettem egyet, majd beszálltam a repülőgépbe. Egy kedves stewardess megmutatta a helyem és hozott nekem üdítőt és szendvicset is, mert szerinte nagyon vékony vagyok.
Hát..oké.
Az út egy örökkévalóságnak tűnt. A reptéren nem kezdtem el a sírást, de a gépen igen. Sírás közben azért zenét is hallgattam, olvastam is, de egyszerűen úgy éreztem sosem szállunk le.
- Kérem utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket. Megkezdjük a landolást!
Azonnal felkaptam a fejem a hangra és mosolyogva bekapcsoltam az övem. Tudtam, hogy a leszállás minimum 10 percet igénybe fog venni, szóval előkaptam a tükröm, hogy megnézzem a szétbőgött fejem. Gyorsan letöröltem a könnyes arcom és tettem fel egy kis alapozót, hogy ne látszódjon annyira, hogy az egész utat végig sírtam. A hajamat is megigazítottam, majd elpakoltam mindent a táskámba. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy a repülőgép már ereszkedik. A távolban megpillantottam a London Eye-t is, és rájöttem, hogy nem szabad sírnom. London egy csodás város és itt talán teljesül életem legnagyobb álma. Anyuékkal bármikor tudok beszélni, hiszen nem az őskorban élünk és egy évben kétszer-háromszor haza is megyek. Igaz, ez nem olyan sok, de nekik is és nekem is el kell fogadnom ezt, és nem szabad sírnom.
Miután landolt a gép, megfogtam a kézipoggyászom, és vidáman leszálltam. A Heathrow repülőtér nagyon zsúfolt volt, és csak reménykedtem, hogy nem taposnak össze az emberek miközben megpróbálom megszerezni a bőröndjeimet. Szerencsére túléltem, úgyhogy elindulhattam a két bőröndömmel és a három táskámmal, hogy megkeressem az előkészítő tábor vezetőjét. Úgy beszéltük meg, hogy a reptér előtt, egy fekete kisbusz mellett fog várni rám, szóval kisiettem a hatalmas épület elé, de sehol nem láttam Sarah-t se és a fekete kisbuszt se. Gyorsan tárcsáztam és hamar fel is vette.
- Szia Sarah, Lily vagyok!
- Szia Lily! Ne haragudj, de dugóba kerültünk szóval kicsit késni fogunk, de legkésőbb fél óra múlva ott vagyunk! Ülj be addig egy kávézóba, vagy maradj a reptéren.
- A közelben nem látok kávézót, szóval itt maradok a reptéren.
- Rendben! Megyünk, ahogy tudunk!
- Várlak, szia!
- Szia!
Gyorsan hívtam anyut is, hiszen megígértem.
- Szia anyu!
- Szia! Milyen volt az út?
- Fárasztó, de végre itt vagyok!
- Minden rendben volt? Sarah ott van?
- Dugóba került, szóval kicsit késik, de megvárom itt.
- Nem örülök, hogy egyedül fogsz ott várni.
- Jaj, anya! Tele van emberekkel ez a repülőtér, nem lesz semmi gond! Tudok vigyázni magamra!
- Jól van, jól van! Azért írj egy SMS-t, ha Sarah odaért.
- Mindenképp! Most leteszem, szia!
- Szia!
Bedobtam a táskámba a telefonom, majd leültem kint az egyik padra.
Mosolyogva körbe néztem és megállapítottam, hogy Angliához képest csodálatos az időjárás. Remek kezdet! Hello London, Virdzsi vagyok és hódítani fogok!"- fejeztem be vidáman.
- Úgy érzem, hogy azért Londonban sem lesz zökkenőmentes minden, hiszem rögtön úgy kezdődött minden, hogy Sarah dugóba került.
- És ez még csak a kezdet volt..- nevettem el magam.
- Mi történt még? Mikor találkozott először Mr Malik-kal? Milyen volt az előkészítő tábor? Az iskola?- Miss Peterson ismét rengeteg kérdést zúdított rám és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mindent pontosan úgy meséljek el, ahogy történt.
2014. március 27., csütörtök
London
- Miért? Mit írt?- kíváncsiskodott, én pedig szélesen elmosolyodtam és felidéztem a Zayn által írt sorokat.
-"Otthon szinte minden nap órákat ültem a Twitter előtt, de Zayn még csak be sem követtet és nem is adott magáról életjelet. Július elsején írt ki pár sort, de utána már semmit.
- Virág, nem akarsz elmenni sétálni? Miért nem hívod fel valamelyik barátnődet?
- Anya, Zayn bármikor bekövethet vagy írhat és gépnél akarok lenni.
- Amióta hazaértünk Düsseldorfból mást sem csinálsz, mint a laptop előtt ülsz és vársz arra, hogy végre jelentkezzen.
- Mert azt mondta írni fog.
- De közben turnézik és alig van ideje másra. Te pedig egy üzenetre pazarolod el az egész nyarad!
- És ha nekem megéri?
- Meg fogod bánni! Szeptemberben mész Budapestre és nem tudsz majd találkozni a barátaiddal. Ki kellene használnod ezt a nyarat arra, hogy minden idődet velük töltsd. Jövő héten már augusztus lesz, remélem tudod.
- Tudom.- bólintottam anya, pedig kiment a szobámból.
Az elkövetkezendő két hétben kicsit több időt voltam a barátnőimmel, de azért a Twittert sem hanyagoltam el. Aztán augusztus negyedikén csoda történt. Zayn Malik bekövetett és írt egy rövid üzenetet!
Már körülbelül fél órája beszélgettünk, amikor meglepő dolgot írt.
"szakítottam Perrie-vel"
Szóval ez történt vele. Ezért nem jelentkezett július óta, ezért tűnt el a nyilvánosság elől. Már értem miért csak a koncerteken jelent meg. Nem akarta, hogy kérdezzenek Perrie-ről.
Visszaírtam neki, hogy sajnálom és remélem már jól van.
"bárcsak itt lennél..most"
Ebben a pillanatban döntöttem el valamit. Rohantam le anyához, aki csodálkozva bámulta a kissé őrült lányát.
- ANYA, ANYA, ANYAAAAAAAA!- üvöltöttem.
- Virág, ne ordíts! Mi bajod van? Mi történt, hogy hirtelen ilyen boldog lettél?
- Eldöntöttem. Szeptemberben megyek Londonba.
- Mi? Ezt csak így egyik percről a másikra döntötted el? Ez nem ilyen egyszerű, alaposan át kell gondolnod.
- Anya, július másodika óta ezen gondolkozom és végre döntöttem.
- Rendben. Este megbeszéljük.
Bólintottam, majd visszarohantam a szobámba. Na igen. London. Erről eddig csak a volt osztályfőnököm, az iskolaigazgató és a szüleim tudtak. A barátnőimnek sem mondtam, mert nem akartam, hogy folyamatosan erről beszéljünk, ezért addig titokban akartam tartani, amíg el nem döntöm mi legyen.
Márciusban letettem a középfokú nyelvvizsgát és legnagyobb meglepetésemre maximális pontot értem el. A nyelvvizsga bizottság elnöke, Angéla úgy gondolta, hogy az emelt szintű is sikerülne és ezért felkészített rá, tehát májusban azt is letehettem. Nem tudtam mire megy ki ez az egész, de amikor évzáró után az osztályfőnököm behívta velem együtt a szüleimet az igazgatói irodába, ahol ott volt ez a bizonyos Angéla nevű nő is, már tudtam, hogy nem véletlenül akarta, hogy olyan hamar felkészüljek arra a nyelvvizsgára.
Elmondta, hogy a fia egy londoni középiskola igazgatója, ahova olyan diákoknak adnak lehetőséget, akiknek nem az angol az anyanyelvük. Az iskola lényege az, hogy Európa minden országából kiválasztanak 5 diákot, akik ebben az iskolában tanulhat 4-5 évig és utána esetleg egy londoni egyetemre is bekerülhetnek. Az angolt nyilván tökéletesen megtanulják, mellette megismerhetik Anglia történelmét, rengeteg programon vehetnek részt és Londonban élhetnek. Nyilván ide olyan 14-15 éves diákokat választanak, akik minimum középszinten beszélik az angolt.
Megtudtam, hogy Magyarországon én vagyok az egyik ilyen szerencsés kiválasztott. Augusztus huszonötödikéig kaptam gondolkodási időt. Akkor kell felhívni Angélát, hogy mi a válaszom.
Most már tudom.
Július óta ezen rágódom és Zayn segített eldönteni. Amikor elolvastam azt a mondatát, hogy szakított a barátnőjével már tudtam, hogy el kell mennem jövőre. Biztos voltam abban, hogy ezt akarom.
Aznap este anyával és apával megbeszéltük és rájöttek, hogy semmivel nem tudnak meggyőzni. Ők nem örültek annak, hogy elmegyek, de mégis elengedtek. Tudják, hogy fontos volt nekem a német nemzetiségű suli, de azt is tudják, hogy Zayn mindig is sokkal fontosabb volt, mint a német nyelv, Budapest, Magyarország vagy bármi más, amit ott kaphatnék.
- Holnap felhívom Angélát.- állt fel anyu.
- Oké. Utána?
- Ő majd küldi a papírokat, amiket ki kell tölteni, le kell fordíttatni angolra, majd postázni Londonba.
- Értem.
- Szeptember 8-án, hétfőn kezdődik a suli. Előtte egy héttel már ki kell menned az előkészítő táborba.
- Igen, tudom.
Anya bólintott, majd kiment a konyhába. Láttam rajta, hogy nem örül, de nem tehetek mást. Meg kell ragadnom ezt a lehetőséget ahhoz, hogy a közelében lehessek. Ha csak ez az egy módja van, akkor nincs más választásom.
Tudom, hogy sok mindent veszítek. Például a német nyelvtudást, hiszen Angliában az angol tökéletesítése mellett franciát fogok tanulni, amit valószínűleg nem igazán tudok majd használni, de mindegy. C'est la vie."- fejeztem be nevetve.
- Mon Dieu!- szólalt meg pár másodperccel később Miss Peterson.
- Igen. Hihetetlen történet.
- Az. Ezt a sors akarta így, nem lehet véletlen.
- Én is sokszor gondoltam már erre. Tudja, néha még most sem hiszem el, hogy ez mind megtörtént.
- Megértem. Ez az egész annyira...
- Mesébe illő.- vágtam közbe.
- Igen, ezt a szót kerestem. De Zayn mikor tudta meg, hogy ön oda megy szeptemberben? Mit szólt hozzá? És mi történt utána Londonban?- zúdította rám a kérdéseit.
-"Otthon szinte minden nap órákat ültem a Twitter előtt, de Zayn még csak be sem követtet és nem is adott magáról életjelet. Július elsején írt ki pár sort, de utána már semmit.
- Virág, nem akarsz elmenni sétálni? Miért nem hívod fel valamelyik barátnődet?
- Anya, Zayn bármikor bekövethet vagy írhat és gépnél akarok lenni.
- Amióta hazaértünk Düsseldorfból mást sem csinálsz, mint a laptop előtt ülsz és vársz arra, hogy végre jelentkezzen.
- Mert azt mondta írni fog.
- De közben turnézik és alig van ideje másra. Te pedig egy üzenetre pazarolod el az egész nyarad!
- És ha nekem megéri?
- Meg fogod bánni! Szeptemberben mész Budapestre és nem tudsz majd találkozni a barátaiddal. Ki kellene használnod ezt a nyarat arra, hogy minden idődet velük töltsd. Jövő héten már augusztus lesz, remélem tudod.
- Tudom.- bólintottam anya, pedig kiment a szobámból.
Az elkövetkezendő két hétben kicsit több időt voltam a barátnőimmel, de azért a Twittert sem hanyagoltam el. Aztán augusztus negyedikén csoda történt. Zayn Malik bekövetett és írt egy rövid üzenetet!
"szia Lilly x sajnálom, hogy ennyi idő után írok, de rengeteg dolog történt velem és egy kis nyugalomra vágytam. hogy vagy, drága? xx"
Néhány másodpercig fel sem fogtam, hogy tényleg írt és tényleg Ő az, de aztán megpróbáltam lenyugtatni magam és visszaírtam. Már körülbelül fél órája beszélgettünk, amikor meglepő dolgot írt.
"szakítottam Perrie-vel"
Szóval ez történt vele. Ezért nem jelentkezett július óta, ezért tűnt el a nyilvánosság elől. Már értem miért csak a koncerteken jelent meg. Nem akarta, hogy kérdezzenek Perrie-ről.
Visszaírtam neki, hogy sajnálom és remélem már jól van.
"bárcsak itt lennél..most"
Ebben a pillanatban döntöttem el valamit. Rohantam le anyához, aki csodálkozva bámulta a kissé őrült lányát.
- ANYA, ANYA, ANYAAAAAAAA!- üvöltöttem.
- Virág, ne ordíts! Mi bajod van? Mi történt, hogy hirtelen ilyen boldog lettél?
- Eldöntöttem. Szeptemberben megyek Londonba.
- Mi? Ezt csak így egyik percről a másikra döntötted el? Ez nem ilyen egyszerű, alaposan át kell gondolnod.
- Anya, július másodika óta ezen gondolkozom és végre döntöttem.
- Rendben. Este megbeszéljük.
Bólintottam, majd visszarohantam a szobámba. Na igen. London. Erről eddig csak a volt osztályfőnököm, az iskolaigazgató és a szüleim tudtak. A barátnőimnek sem mondtam, mert nem akartam, hogy folyamatosan erről beszéljünk, ezért addig titokban akartam tartani, amíg el nem döntöm mi legyen.
Márciusban letettem a középfokú nyelvvizsgát és legnagyobb meglepetésemre maximális pontot értem el. A nyelvvizsga bizottság elnöke, Angéla úgy gondolta, hogy az emelt szintű is sikerülne és ezért felkészített rá, tehát májusban azt is letehettem. Nem tudtam mire megy ki ez az egész, de amikor évzáró után az osztályfőnököm behívta velem együtt a szüleimet az igazgatói irodába, ahol ott volt ez a bizonyos Angéla nevű nő is, már tudtam, hogy nem véletlenül akarta, hogy olyan hamar felkészüljek arra a nyelvvizsgára.
Elmondta, hogy a fia egy londoni középiskola igazgatója, ahova olyan diákoknak adnak lehetőséget, akiknek nem az angol az anyanyelvük. Az iskola lényege az, hogy Európa minden országából kiválasztanak 5 diákot, akik ebben az iskolában tanulhat 4-5 évig és utána esetleg egy londoni egyetemre is bekerülhetnek. Az angolt nyilván tökéletesen megtanulják, mellette megismerhetik Anglia történelmét, rengeteg programon vehetnek részt és Londonban élhetnek. Nyilván ide olyan 14-15 éves diákokat választanak, akik minimum középszinten beszélik az angolt.
Megtudtam, hogy Magyarországon én vagyok az egyik ilyen szerencsés kiválasztott. Augusztus huszonötödikéig kaptam gondolkodási időt. Akkor kell felhívni Angélát, hogy mi a válaszom.
Most már tudom.
Július óta ezen rágódom és Zayn segített eldönteni. Amikor elolvastam azt a mondatát, hogy szakított a barátnőjével már tudtam, hogy el kell mennem jövőre. Biztos voltam abban, hogy ezt akarom.
Aznap este anyával és apával megbeszéltük és rájöttek, hogy semmivel nem tudnak meggyőzni. Ők nem örültek annak, hogy elmegyek, de mégis elengedtek. Tudják, hogy fontos volt nekem a német nemzetiségű suli, de azt is tudják, hogy Zayn mindig is sokkal fontosabb volt, mint a német nyelv, Budapest, Magyarország vagy bármi más, amit ott kaphatnék.
- Holnap felhívom Angélát.- állt fel anyu.
- Oké. Utána?
- Ő majd küldi a papírokat, amiket ki kell tölteni, le kell fordíttatni angolra, majd postázni Londonba.
- Értem.
- Szeptember 8-án, hétfőn kezdődik a suli. Előtte egy héttel már ki kell menned az előkészítő táborba.
- Igen, tudom.
Anya bólintott, majd kiment a konyhába. Láttam rajta, hogy nem örül, de nem tehetek mást. Meg kell ragadnom ezt a lehetőséget ahhoz, hogy a közelében lehessek. Ha csak ez az egy módja van, akkor nincs más választásom.
Tudom, hogy sok mindent veszítek. Például a német nyelvtudást, hiszen Angliában az angol tökéletesítése mellett franciát fogok tanulni, amit valószínűleg nem igazán tudok majd használni, de mindegy. C'est la vie."- fejeztem be nevetve.
- Mon Dieu!- szólalt meg pár másodperccel később Miss Peterson.
- Igen. Hihetetlen történet.
- Az. Ezt a sors akarta így, nem lehet véletlen.
- Én is sokszor gondoltam már erre. Tudja, néha még most sem hiszem el, hogy ez mind megtörtént.
- Megértem. Ez az egész annyira...
- Mesébe illő.- vágtam közbe.
- Igen, ezt a szót kerestem. De Zayn mikor tudta meg, hogy ön oda megy szeptemberben? Mit szólt hozzá? És mi történt utána Londonban?- zúdította rám a kérdéseit.
2014. február 24., hétfő
"..szánalomból csinálta, vagy megsajnált"
- Dehogynem. Talán most jön az egyik legérdekesebb része a történetnek.- gondoltam vissza és folytattam.
-" Másnap délelőtt idegesen és szomorúan pakoltam a bőröndömbe. Tudtam, hogy fent van a legfelső emeleten és az éjszaka közepén többször is felkeltem, hogy beszökjek hozzá, de nem tettem, mert tudtam azt is, hogy Perrie ott van vele.
- Lemegyünk ebédelni, aztán indulunk a reptérre, jó?- ült le mellém anya.
- Rendben.
Nem tudott mit mondani erre az egészre, amit meg is értek. Nem lehet könnyű feldolgozni azt, hogy a lánya csókolózott egy világsztárral. Úristen..remélem nem mondta el apunak.
- Anya!- kiabáltam.
- Virág!- kiabált vissza a fürdőből. Ezt nem hiszem el! Szerinte ez vicces?!
- Anya, beszéltél apával?
- Igen, tegnap este felhívtam.- lépett ki.
- Mit mondtál neki?
- Ne aggódj, nem meséltem el neki, hogy mi történt. Azt sem tudja, hogy ugyanebben a szállodában vannak.
- Köszönöm!
- Igazából csak azért nem mondtam el neki, mert tudom, hogy nagyon összetörnél, ha megölné Zayn-t. Azt meg nem akarom.
- A lényeg, hogy nem tudja.- legyintettem és inkább szó nélkül hagytam az egészet.
Lementünk az étterembe és kerestünk egy szabad asztalt, majd leadtuk a rendelést. Igazából az egész ebédemet csak összeturkáltam, mert egyáltalán nem voltam éhes és természetesen ez anyának nem tetszett.
- Össze fogsz esni, ha nem eszel.
- De nem vagyok éhes!
Anyu csak a fejét rázta, aztán fizetett a pincérnek és végre visszamentünk a szobába. Lassan összepakoltunk mindent és miután kijelentkeztünk a szállodából a reptér felé vettük az irányt. A taxi sofőr nagyon idegesítő volt, ugyanis az egész utat végig énekelte. Még, ha jó hangja lett volna, de egy repedt fazék szebben énekel mint ő. (Micsoda hasonlat) Megváltás volt, amikor végre kiszállhattunk az autóból. Leadtuk a bőröndöket, majd leültünk az egyik büfébe, ugyanis volt még időnk.
- Elmegyek mosdóba, maradj itt!- állt fel anyu pár perc után.
Bólintottam és elővettem a telefonom. Éppen azon imádkoztam, hogy legyen Wi-Fi, amikor valaki megállt előttem. Felnéztem az illetőre és legnagyobb meglepetésemre Perrie volt az.
- Lillian?
- Perrie?!
- Tudod, már a koncerten feltűnt, hogy Zayn elég sokszor tekintget feléd, de nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán kiderült, hogy miattad hagyott ott engem az arénában és miután rávettem, hogy induljunk el, ő megmakacsolta magát és azt mondta marad. Igen, ott állt nem tudom mennyi időn keresztül a kórház előterében és várta, hogy lemenj vagy történjen valami. Másnap megint összefutottunk veled, micsoda véletlen. Majd, kiderült, hogy ugyanabban a szállodában vagy, mint mi és amikor visszaértem kit látok Zayn-nel enyelegni a szobában? Téged.- mutatott rám és kezdte felemelni a hangját.
- Ne is haragudj, de nem én vagyok az egyetlen lány, aki úgymond szerelmes Zayn-be!
- De te vagy az egyetlen, akit megcsókolt!- kiabált.
- Mi?
- Elmondta. Nem értem mit eszik egy ilyen kislányon, mint te, de nem is érdekel. Gondolom szánalomból csinálta, vagy megsajnált, mit tudom én, a lényeg, hogy engem fog feleségül venni, nem téged és jó lesz, ha ebbe beletörődsz.
Erre nem tudtam mit mondani. Fájt minden egyes szava, de valahol talán igaza volt. Zayn megsajnált és megcsókolt..
- Perrie, elárulnád, hogy miért üvöltözöl?- jelent meg egy fekete csuklyás alak. Nem volt nehéz kitalálni ki ő.
- Csak útba igazítottam.- legyintett. Zayn feljebb tolta a csuklyáját, hogy kilásson alóla és óvatosan rám mosolygott. Legszívesebben megöleltem volna és sírva könyörögtem volna neki, hogy mondja azt, hogy egy szó sem igaz abból, amit Perrie utoljára mondott, de inkább csak egy halvány mosolyt erőltettem magamra és igyekeztem nem sírni.
- Menj keresd meg a többieket, de örülnék, ha nem keltenél nagyobb feltűnést. Már így is a fél repülőtér azt nézte, hogy ordibálsz.
- Mi lenne, ha nem oktatnál ki? Ne akarj veszekedni Zayn, mert a te hírneved bánja.- mondta és elviharzott.
- Leülhetek?- mutatott a velem szemben lévő székre. Aprót bólintottam és tekintetemmel követtem minden egyes mozdulatát.
- Bocs, hogy nem veszem le, de nem akarom, hogy felismerjenek. Mit mondott Perrie?
- Semmit.- suttogtam.
- Lilly, kérlek mondd el.
- Lényegében azt mondta, hogy megsajnáltál és azért csókoltál meg és..
- Állj! Perrie-nek is elmondtam, hogy nem ezért csókoltalak meg, hanem..
- Zayn!- jelent meg Paul.- A rajongók felismerték a srácokat, ideje beszállni a gépbe.
- De..
- Nincs de! Igyekezz!
- Paul, ne már!
- Zayn, nem vagyok hajlandó vitatkozni! Elég nehéz a másik 4 srácot is elrángatni a rajongóktól, mert mindenkit ölelgetni akarnak, meg képet csinálni velük..legalább veled ne legyen gond!
- Paul, muszáj beszélnem vele.- nézett rám.
Az említett személy is rám nézett, majd mint akinek minden tiszta megszólalt.
- Véletlenül nem te vagy az, aki egy virág mögé bújva megvárta, amíg tiszta lesz a levegő és utána beosont a fiúkhoz?
Zavartan elmosolyodtam és nem igazán tudtam mit mondjak.
- De, én voltam.- motyogtam.
- Ezek a rajongók hihetetlenek!- rázta a fejét.- Sajnálom, de indulnunk kell, ugyanis Zayn-t is kiszúrták.
Zayn felpattant, elvette egy szalvétát és kikapott egy tollat Paul zsebéből, majd felém nyújtotta.
- Írd rá a twitter neved, kérlek.
Meglepődve ráfirkantottam, majd a kezébe nyomtam. Szélesen elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Még beszélünk!- kacsintott egyet és elindult Paul után. A rajongók azonnal körbe vették és pár másodperc múlva már látni sem lehetett.
- Virág, mondd, hogy az előbb nem Zayn-nel beszélgettél itt!- ült le hitetlenkedve anyu.
- De.- suttogtam elképedve, hiszen csak most esett le, hogy elkérte a twitter nevem és utána adott egy puszit a homlokomra.
- Jól vagy? Elsápadtál.
- Anya..- kezdtem, de nem tudtam mit mondani. Annyira boldog voltam, hogy nem tudtam szavakba önteni és hirtelen elsikítottam magam. A fél reptér felénk kapta a fejét, de nem érdekelt. Boldog voltam és kész. Nem érdekelt mit mondott Perrie, mert már tudom, hogy nem volt igaz. Nagyon sajnálom, hogy Zayn nem tudta elmondani azt, amit szeretett volna, de nagyon remélem, hogy egyszer megtudom.
- Megőrültél?- anya hangja zökkentett vissza a valóságba.
- Mi? Nem, dehogy, csak szörnyen boldog vagyok!
- Ennek nagyon örülök, de mi lenne, ha elmesélnéd, hogy mit keresett megint itt?
Mély levegőt vettem és elmondtam anyunak mindent, ami abban az 5 percben törtnét, amíg ő mosdóban volt.
- Én erre már nem tudok mit mondani.- nézett rám hitetlenkedve.- Jobb lesz, ha beszállunk a gépbe. Gyere!
Vidáman ugrándoztam anyu mellett, kicsit sem néztek hülyének.
A repülőn ablak mellé ültem és izgatottam vártam a felszállást. Haza akartam érni és felmenni twitterre, hogy egész nap a laptop előtt üljek és várjam az üzenetét. Mert valószínűleg ezt fogom csinálni, akkor is, ha erre rámegy az egész nyaram. Azért bízok benne, hogy minél előbb ír és nem csak úgy mondta. Nem sokkal később a repülő felszállt, én pedig mosolyogva anyuhoz fordultam és újra elmeséltem neki a történetet. Aztán újra, újra és újra, egészen addig, amíg a gép nem landolt Budapesten."- fejeztem be.
- Szóval, Miss Edwards kiabált önnel egy repülőtéren?
- Igen.
- Nem gondoltam volna, hogy ennél jobban is meg tud lepni, de most sikerült. Ráadásul utána az a puszi és persze a szalvétára írt név. Olyan, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna.
- Igen, nekem is sokszor volt már ilyen érzésem.- nevettem el magam.
- Ezután mi történt? Mr Malik egyből üzent?
- Ugye ezt nem gondolta komolyan? Több, mint egy hónapot vártam az üzenetére, de megérte.
- Miért? Mit írt?- kíváncsiskodott, én pedig szélesen elmosolyodtam és felidéztem a Zayn által írt sorokat.
-" Másnap délelőtt idegesen és szomorúan pakoltam a bőröndömbe. Tudtam, hogy fent van a legfelső emeleten és az éjszaka közepén többször is felkeltem, hogy beszökjek hozzá, de nem tettem, mert tudtam azt is, hogy Perrie ott van vele.
- Lemegyünk ebédelni, aztán indulunk a reptérre, jó?- ült le mellém anya.
- Rendben.
Nem tudott mit mondani erre az egészre, amit meg is értek. Nem lehet könnyű feldolgozni azt, hogy a lánya csókolózott egy világsztárral. Úristen..remélem nem mondta el apunak.
- Anya!- kiabáltam.
- Virág!- kiabált vissza a fürdőből. Ezt nem hiszem el! Szerinte ez vicces?!
- Anya, beszéltél apával?
- Igen, tegnap este felhívtam.- lépett ki.
- Mit mondtál neki?
- Ne aggódj, nem meséltem el neki, hogy mi történt. Azt sem tudja, hogy ugyanebben a szállodában vannak.
- Köszönöm!
- Igazából csak azért nem mondtam el neki, mert tudom, hogy nagyon összetörnél, ha megölné Zayn-t. Azt meg nem akarom.
- A lényeg, hogy nem tudja.- legyintettem és inkább szó nélkül hagytam az egészet.
Lementünk az étterembe és kerestünk egy szabad asztalt, majd leadtuk a rendelést. Igazából az egész ebédemet csak összeturkáltam, mert egyáltalán nem voltam éhes és természetesen ez anyának nem tetszett.
- Össze fogsz esni, ha nem eszel.
- De nem vagyok éhes!
Anyu csak a fejét rázta, aztán fizetett a pincérnek és végre visszamentünk a szobába. Lassan összepakoltunk mindent és miután kijelentkeztünk a szállodából a reptér felé vettük az irányt. A taxi sofőr nagyon idegesítő volt, ugyanis az egész utat végig énekelte. Még, ha jó hangja lett volna, de egy repedt fazék szebben énekel mint ő. (
- Elmegyek mosdóba, maradj itt!- állt fel anyu pár perc után.
Bólintottam és elővettem a telefonom. Éppen azon imádkoztam, hogy legyen Wi-Fi, amikor valaki megállt előttem. Felnéztem az illetőre és legnagyobb meglepetésemre Perrie volt az.
- Lillian?
- Perrie?!
- Tudod, már a koncerten feltűnt, hogy Zayn elég sokszor tekintget feléd, de nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán kiderült, hogy miattad hagyott ott engem az arénában és miután rávettem, hogy induljunk el, ő megmakacsolta magát és azt mondta marad. Igen, ott állt nem tudom mennyi időn keresztül a kórház előterében és várta, hogy lemenj vagy történjen valami. Másnap megint összefutottunk veled, micsoda véletlen. Majd, kiderült, hogy ugyanabban a szállodában vagy, mint mi és amikor visszaértem kit látok Zayn-nel enyelegni a szobában? Téged.- mutatott rám és kezdte felemelni a hangját.
- Ne is haragudj, de nem én vagyok az egyetlen lány, aki úgymond szerelmes Zayn-be!
- De te vagy az egyetlen, akit megcsókolt!- kiabált.
- Mi?
- Elmondta. Nem értem mit eszik egy ilyen kislányon, mint te, de nem is érdekel. Gondolom szánalomból csinálta, vagy megsajnált, mit tudom én, a lényeg, hogy engem fog feleségül venni, nem téged és jó lesz, ha ebbe beletörődsz.
Erre nem tudtam mit mondani. Fájt minden egyes szava, de valahol talán igaza volt. Zayn megsajnált és megcsókolt..
- Perrie, elárulnád, hogy miért üvöltözöl?- jelent meg egy fekete csuklyás alak. Nem volt nehéz kitalálni ki ő.
- Csak útba igazítottam.- legyintett. Zayn feljebb tolta a csuklyáját, hogy kilásson alóla és óvatosan rám mosolygott. Legszívesebben megöleltem volna és sírva könyörögtem volna neki, hogy mondja azt, hogy egy szó sem igaz abból, amit Perrie utoljára mondott, de inkább csak egy halvány mosolyt erőltettem magamra és igyekeztem nem sírni.
- Menj keresd meg a többieket, de örülnék, ha nem keltenél nagyobb feltűnést. Már így is a fél repülőtér azt nézte, hogy ordibálsz.
- Mi lenne, ha nem oktatnál ki? Ne akarj veszekedni Zayn, mert a te hírneved bánja.- mondta és elviharzott.
- Leülhetek?- mutatott a velem szemben lévő székre. Aprót bólintottam és tekintetemmel követtem minden egyes mozdulatát.
- Bocs, hogy nem veszem le, de nem akarom, hogy felismerjenek. Mit mondott Perrie?
- Semmit.- suttogtam.
- Lilly, kérlek mondd el.
- Lényegében azt mondta, hogy megsajnáltál és azért csókoltál meg és..
- Állj! Perrie-nek is elmondtam, hogy nem ezért csókoltalak meg, hanem..
- Zayn!- jelent meg Paul.- A rajongók felismerték a srácokat, ideje beszállni a gépbe.
- De..
- Nincs de! Igyekezz!
- Paul, ne már!
- Zayn, nem vagyok hajlandó vitatkozni! Elég nehéz a másik 4 srácot is elrángatni a rajongóktól, mert mindenkit ölelgetni akarnak, meg képet csinálni velük..legalább veled ne legyen gond!
- Paul, muszáj beszélnem vele.- nézett rám.
Az említett személy is rám nézett, majd mint akinek minden tiszta megszólalt.
- Véletlenül nem te vagy az, aki egy virág mögé bújva megvárta, amíg tiszta lesz a levegő és utána beosont a fiúkhoz?
Zavartan elmosolyodtam és nem igazán tudtam mit mondjak.
- De, én voltam.- motyogtam.
- Ezek a rajongók hihetetlenek!- rázta a fejét.- Sajnálom, de indulnunk kell, ugyanis Zayn-t is kiszúrták.
Zayn felpattant, elvette egy szalvétát és kikapott egy tollat Paul zsebéből, majd felém nyújtotta.
- Írd rá a twitter neved, kérlek.
Meglepődve ráfirkantottam, majd a kezébe nyomtam. Szélesen elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Még beszélünk!- kacsintott egyet és elindult Paul után. A rajongók azonnal körbe vették és pár másodperc múlva már látni sem lehetett.
- Virág, mondd, hogy az előbb nem Zayn-nel beszélgettél itt!- ült le hitetlenkedve anyu.
- De.- suttogtam elképedve, hiszen csak most esett le, hogy elkérte a twitter nevem és utána adott egy puszit a homlokomra.
- Jól vagy? Elsápadtál.
- Anya..- kezdtem, de nem tudtam mit mondani. Annyira boldog voltam, hogy nem tudtam szavakba önteni és hirtelen elsikítottam magam. A fél reptér felénk kapta a fejét, de nem érdekelt. Boldog voltam és kész. Nem érdekelt mit mondott Perrie, mert már tudom, hogy nem volt igaz. Nagyon sajnálom, hogy Zayn nem tudta elmondani azt, amit szeretett volna, de nagyon remélem, hogy egyszer megtudom.
- Megőrültél?- anya hangja zökkentett vissza a valóságba.
- Mi? Nem, dehogy, csak szörnyen boldog vagyok!
- Ennek nagyon örülök, de mi lenne, ha elmesélnéd, hogy mit keresett megint itt?
Mély levegőt vettem és elmondtam anyunak mindent, ami abban az 5 percben törtnét, amíg ő mosdóban volt.
- Én erre már nem tudok mit mondani.- nézett rám hitetlenkedve.- Jobb lesz, ha beszállunk a gépbe. Gyere!
Vidáman ugrándoztam anyu mellett, kicsit sem néztek hülyének.
A repülőn ablak mellé ültem és izgatottam vártam a felszállást. Haza akartam érni és felmenni twitterre, hogy egész nap a laptop előtt üljek és várjam az üzenetét. Mert valószínűleg ezt fogom csinálni, akkor is, ha erre rámegy az egész nyaram. Azért bízok benne, hogy minél előbb ír és nem csak úgy mondta. Nem sokkal később a repülő felszállt, én pedig mosolyogva anyuhoz fordultam és újra elmeséltem neki a történetet. Aztán újra, újra és újra, egészen addig, amíg a gép nem landolt Budapesten."- fejeztem be.
- Szóval, Miss Edwards kiabált önnel egy repülőtéren?
- Igen.
- Nem gondoltam volna, hogy ennél jobban is meg tud lepni, de most sikerült. Ráadásul utána az a puszi és persze a szalvétára írt név. Olyan, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna.
- Igen, nekem is sokszor volt már ilyen érzésem.- nevettem el magam.
- Ezután mi történt? Mr Malik egyből üzent?
- Ugye ezt nem gondolta komolyan? Több, mint egy hónapot vártam az üzenetére, de megérte.
- Miért? Mit írt?- kíváncsiskodott, én pedig szélesen elmosolyodtam és felidéztem a Zayn által írt sorokat.
2014. február 18., kedd
...szóval csak annyi, hogy szeretlek.
- Úristen, ez egyre izgalmasabb és eseménydúsabb! Hihetetlen!- jegyzetelt folyamatosan.- Folytassa, Mrs Malik!
-"Megvártam, amíg Paul és a másik biztonsági őr beszáll a liftbe, majd kibújtam a növény mögül. Csendben osontam a folyosó azon részére, ahova az előbb nem engedtek be. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy akciófilmben, ahol én vagyok az emberrabló vagy a betörő. Most már csak fekete ruha kéne és tigris bukfencezve kellene bemennem, de ezt inkább kihagyom, ugyanis szeretnék még élni. Lassan lépkedtem a folyosón, de fogalmam sem volt arról, hogy hova kéne benyitnom. Hirtelen megugrottam és egy aprót sikítottam, ugyanis kivágódott előttem egy ajtó. A kilépő srác éppen annyira megijedt, mint én.
- Te ki vagy?- kérdezte mély, rekedtes hangján.
- Lillian.
- Mit keresel itt? Ide senki nem jöhet be.- nézett rám furán.
- Tudom, én csak..- kerestem a szavakat, de nem tudtam mit mondjak. Már épp meg akartam szólalni, amikor valaki a nevemen szólított.
- Lilly?!
Hatalmas levegőt véve megfordultam.
- Szia Zayn!
- Te követtél?
- Nem! Mi is ebben a szállodában szálltunk meg.
- Értem, de hogy jöttél ide? Hol van Paul?
- Lement ebédelni. De ne higgyetek őrültnek, mert nem vagyok az, csak nagyon szerettem volna veletek beszélni, de egyszerűen nem volt rá lehetőségem és még csak megölelni sem tudtalak titeket. Semmit nem tudtam megköszönni, nem tudtam odaadni a leveleket, a rajzokat és..- hadartam, de elsírtam magam.
- Lilly, ne sírj!- lépett közelebb Zayn és átölelt.
- Te ismered őt, bro?- kérdezte Harry.
- Igen. Ő volt az, aki miattam kórházba került.
- Komolyan? Meg se ismertem. Zayn, ha már leütötted és utána még a kávét is ráborítottad akkor az a minimum, hogy most beszélgetsz vele.- röhögött Harry.
- Igen, tudom. Paul-t elintézed?
- Persze.
Zayn óvatosan elengedett, majd a szemembe nézett. Letöröltem a könnyeim és bocsánatot kértem tőle, mert összekönnyeztem a pólóját. Zayn csak elmosolyodott, majd megfogta a kezem és behúzott maga után a szobájába.
- Gyere, ülj le és meséld el nekem, hogy mi az, amit el szerettél volna mondani, de nem tudtad.- nézett rám kedvesen.
- Hol van?
- Perrie?
- Igen.
- Elment a lányokkal vásárolni, de most hagyjuk Perrie-t.
- Rendben. Tudod..sokan kérdezték tőlem, hogy miért csinálom még mindig ezt. Miért kapaszkodom egy olyan emberbe, aki nemhogy soha nem lehet az enyém, de talán soha nem fog még köszönni sem nekem? És a válaszom még mindig ugyanaz. Még mindig megérsz nekem minden könnyet, még mindig szívesen dacolok az időzónákkal, mert sokat jelentesz nekem. Sokat? Ez egészen gyenge kifejezés! Az életemet, a levegőt, a felhőket, a napsugarakat, a gyönyörű magashangot, a puha ágyat, a jól sikerült tollvonást jelented nekem. Mindennap mosolyt csaltál és csalsz az arcomra, a legszörnyűbb depressziómból is felhúz a boldogságod tudata, még, ha az azzal járó dolgok fájóak is. Mindig el akartam neked mondani, hogy megmentettél. Mindig hálálkodni akartam, személyesen megköszönni, közben átölelni téged és sírni a válladon. Ez az előbb sikerült is, és tudom, hogy nagyon gáz volt és magadban biztos kinevettél szóval csak annyi, hogy szeretlek.
- Lilly, é-én nem tudom mit mondjak. Rengeteg rajongó mondott már nekem köszönetet, de ilyet még soha nem hallottam senkitől.- mondta, majd magához húzott és szorosan átölelt. Annyira boldog voltam, mint még soha. Magamhoz szorítottam és nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, de sajnos ez lehetetlen. Zayn lassan eltávolodott tőlem és mélyen a szemembe nézett. Abban a percben megállt körülöttem a világ, de tisztán emlékszem minden egyes mozdulatra, érintésre. Kisimított egy tincset az arcomból, majd egyik kezét a tarkómra, másikat a hátamra vezette, úgy húzott közelebb magához. Nem tudtam felfogni mi történik, de nem is volt időm arra, hogy ezen agyaljak, ugyanis megéreztem Zayn ajkait az enyémeken. Néhány másodpercre lefagytam, de miután tudatosult bennem, hogy mit is csinál életem szerelme, azonnal visszacsókoltam. Csókja gyengéd volt, de közben szenvedélyes. Nem hittem el, hogy velem történik. Én vagyok az a lány, akit Zayn Malik megcsókol, miközben menyasszonya van. Azt hittem elájulok, de erős karjai tartottak és csak akkor tértem magamhoz, amikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte és suttogva megszólalt.
- Már akkor éreztem, hogy más vagy, mint a többi rajongó, amikor koncerten megláttalak az első sorban. Felkeltetted a figyelmem és el is időzött rajtad a tekintetem és utána, amikor neked csaptam az ajtót..nem hittem, hogy Te vagy az! Lilly..- kezdte, de nyitódott az ajtó és azonnal elengedett.
- Szia..sztok!- lépett be Perrie, miközben furán méregetett minket.
- Szia, édesem.- mosolygott rá Zayn. Abban a pillanatban azt hittem kitör belőlem a zokogás, de tartottam magam.
- Én most inkább megyek. Örülök, hogy tudtunk beszélni.- álltam fel. Zayn is ugyanígy tett és ki akart kísérni, de Perrie az útját állta. Zayn átölelte a menyasszonyát, de közben fájdalmas arckifejezéssel nézett rám és mielőtt kiléptem gyorsan tátogott egy 'Sajnálom! Beszélünk még, mert nem mondtam el mindent!' félét, aztán becsuktam magam mögött az ajtót. Rohantam a lifthez és idegesen benyomtam a 3-as gombot. Az ajtó becsukódott belőlem pedig kitört a zokogás. A lift megállt, kiléptem és azonnal a szobánkhoz rohantam. Becsaptam az ajtót és a földre roskadva még jobban kezdtem sírni.
- Virág! Hol voltál? Átkutattam az egész szállodát utánad, de nem találtalak!- sietett oda anyu.- Kislányom, mi történt?- ült le mellém, én pedig a nyakába borultam és megállás nélkül sírtam. Anyu szorosan ölelt és közben próbált vigasztalni. Amikor végre kicsit megnyugodtam, felálltam és anyu az ágyhoz vezetett. Mély levegőt vettem és elmeséltem neki az előbb történteket. Anyu szótlanul, rezzenéstelen arccal hallgatott végig.
- Virág, én megértem, hogy visszacsókoltál, hiszen ez a fiú a mindened, tudom. De gondolhattál volna arra, hogy menyasszonya van.
- Annyira hülye vagyok.
- Nem, nem vagy az! Csak szerelmes.
- Az már majdnem ugyanolyan, mintha hülye lennék.
- Előtte még biztos beszéltek, ha azt mondta.
- Persze. Holnap délután ők is és mi is hazamegyünk. Megint több ezer kilométerre leszünk egymástól és Zayn pár hónap múlva úgyis elfelejt.
- Én nem akarlak hitegetni vagy ilyesmi, de szerintem nem csókolt volna meg, ha pár hónap alatt csak úgy el tudna felejteni.
- Anya, inkább ne folytasd!
- Rendben. Lemegyek a recepcióhoz, maradj itt.
Bólintottam, majd befutottam a fürdőbe és megmostam az arcom. Nem akartam, hogy anya megint megijedjen, ezért inkább ledőltem az ágyra. Bár legszívesebben visszamentem volna a legfelső emeletre és meg mondtam volna a magamét Perrie-nek, de nem tettem. Nem tettem, mert tudom, hogy semmin nem változtatna. Ők attól ugyanúgy hazamennének, összeházasodnának és elfelejtenének engem."- fejeztem be a könnyeimmel küszködve.
- Erre nem találok szavakat!- bámult rám elképedve az újságíró.- Mi lett ezután? Találkozott utána Mr Malik-kal? Vagy Düsseldorfban már nem látták egymást?!
- Dehogynem. Talán most jön az egyik legérdekesebb része a történetnek.- gondoltam vissza és folytattam.
-"Megvártam, amíg Paul és a másik biztonsági őr beszáll a liftbe, majd kibújtam a növény mögül. Csendben osontam a folyosó azon részére, ahova az előbb nem engedtek be. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy akciófilmben, ahol én vagyok az emberrabló vagy a betörő. Most már csak fekete ruha kéne és tigris bukfencezve kellene bemennem, de ezt inkább kihagyom, ugyanis szeretnék még élni. Lassan lépkedtem a folyosón, de fogalmam sem volt arról, hogy hova kéne benyitnom. Hirtelen megugrottam és egy aprót sikítottam, ugyanis kivágódott előttem egy ajtó. A kilépő srác éppen annyira megijedt, mint én.
- Te ki vagy?- kérdezte mély, rekedtes hangján.
- Lillian.
- Mit keresel itt? Ide senki nem jöhet be.- nézett rám furán.
- Tudom, én csak..- kerestem a szavakat, de nem tudtam mit mondjak. Már épp meg akartam szólalni, amikor valaki a nevemen szólított.
- Lilly?!
Hatalmas levegőt véve megfordultam.
- Szia Zayn!
- Te követtél?
- Nem! Mi is ebben a szállodában szálltunk meg.
- Értem, de hogy jöttél ide? Hol van Paul?
- Lement ebédelni. De ne higgyetek őrültnek, mert nem vagyok az, csak nagyon szerettem volna veletek beszélni, de egyszerűen nem volt rá lehetőségem és még csak megölelni sem tudtalak titeket. Semmit nem tudtam megköszönni, nem tudtam odaadni a leveleket, a rajzokat és..- hadartam, de elsírtam magam.
- Lilly, ne sírj!- lépett közelebb Zayn és átölelt.
- Te ismered őt, bro?- kérdezte Harry.
- Igen. Ő volt az, aki miattam kórházba került.
- Komolyan? Meg se ismertem. Zayn, ha már leütötted és utána még a kávét is ráborítottad akkor az a minimum, hogy most beszélgetsz vele.- röhögött Harry.
- Igen, tudom. Paul-t elintézed?
- Persze.
Zayn óvatosan elengedett, majd a szemembe nézett. Letöröltem a könnyeim és bocsánatot kértem tőle, mert összekönnyeztem a pólóját. Zayn csak elmosolyodott, majd megfogta a kezem és behúzott maga után a szobájába.
- Gyere, ülj le és meséld el nekem, hogy mi az, amit el szerettél volna mondani, de nem tudtad.- nézett rám kedvesen.
- Hol van?
- Perrie?
- Igen.
- Elment a lányokkal vásárolni, de most hagyjuk Perrie-t.
- Rendben. Tudod..sokan kérdezték tőlem, hogy miért csinálom még mindig ezt. Miért kapaszkodom egy olyan emberbe, aki nemhogy soha nem lehet az enyém, de talán soha nem fog még köszönni sem nekem? És a válaszom még mindig ugyanaz. Még mindig megérsz nekem minden könnyet, még mindig szívesen dacolok az időzónákkal, mert sokat jelentesz nekem. Sokat? Ez egészen gyenge kifejezés! Az életemet, a levegőt, a felhőket, a napsugarakat, a gyönyörű magashangot, a puha ágyat, a jól sikerült tollvonást jelented nekem. Mindennap mosolyt csaltál és csalsz az arcomra, a legszörnyűbb depressziómból is felhúz a boldogságod tudata, még, ha az azzal járó dolgok fájóak is. Mindig el akartam neked mondani, hogy megmentettél. Mindig hálálkodni akartam, személyesen megköszönni, közben átölelni téged és sírni a válladon. Ez az előbb sikerült is, és tudom, hogy nagyon gáz volt és magadban biztos kinevettél szóval csak annyi, hogy szeretlek.
- Lilly, é-én nem tudom mit mondjak. Rengeteg rajongó mondott már nekem köszönetet, de ilyet még soha nem hallottam senkitől.- mondta, majd magához húzott és szorosan átölelt. Annyira boldog voltam, mint még soha. Magamhoz szorítottam és nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, de sajnos ez lehetetlen. Zayn lassan eltávolodott tőlem és mélyen a szemembe nézett. Abban a percben megállt körülöttem a világ, de tisztán emlékszem minden egyes mozdulatra, érintésre. Kisimított egy tincset az arcomból, majd egyik kezét a tarkómra, másikat a hátamra vezette, úgy húzott közelebb magához. Nem tudtam felfogni mi történik, de nem is volt időm arra, hogy ezen agyaljak, ugyanis megéreztem Zayn ajkait az enyémeken. Néhány másodpercre lefagytam, de miután tudatosult bennem, hogy mit is csinál életem szerelme, azonnal visszacsókoltam. Csókja gyengéd volt, de közben szenvedélyes. Nem hittem el, hogy velem történik. Én vagyok az a lány, akit Zayn Malik megcsókol, miközben menyasszonya van. Azt hittem elájulok, de erős karjai tartottak és csak akkor tértem magamhoz, amikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte és suttogva megszólalt.
- Már akkor éreztem, hogy más vagy, mint a többi rajongó, amikor koncerten megláttalak az első sorban. Felkeltetted a figyelmem és el is időzött rajtad a tekintetem és utána, amikor neked csaptam az ajtót..nem hittem, hogy Te vagy az! Lilly..- kezdte, de nyitódott az ajtó és azonnal elengedett.
- Szia..sztok!- lépett be Perrie, miközben furán méregetett minket.
- Szia, édesem.- mosolygott rá Zayn. Abban a pillanatban azt hittem kitör belőlem a zokogás, de tartottam magam.
- Én most inkább megyek. Örülök, hogy tudtunk beszélni.- álltam fel. Zayn is ugyanígy tett és ki akart kísérni, de Perrie az útját állta. Zayn átölelte a menyasszonyát, de közben fájdalmas arckifejezéssel nézett rám és mielőtt kiléptem gyorsan tátogott egy 'Sajnálom! Beszélünk még, mert nem mondtam el mindent!' félét, aztán becsuktam magam mögött az ajtót. Rohantam a lifthez és idegesen benyomtam a 3-as gombot. Az ajtó becsukódott belőlem pedig kitört a zokogás. A lift megállt, kiléptem és azonnal a szobánkhoz rohantam. Becsaptam az ajtót és a földre roskadva még jobban kezdtem sírni.
- Virág! Hol voltál? Átkutattam az egész szállodát utánad, de nem találtalak!- sietett oda anyu.- Kislányom, mi történt?- ült le mellém, én pedig a nyakába borultam és megállás nélkül sírtam. Anyu szorosan ölelt és közben próbált vigasztalni. Amikor végre kicsit megnyugodtam, felálltam és anyu az ágyhoz vezetett. Mély levegőt vettem és elmeséltem neki az előbb történteket. Anyu szótlanul, rezzenéstelen arccal hallgatott végig.
- Virág, én megértem, hogy visszacsókoltál, hiszen ez a fiú a mindened, tudom. De gondolhattál volna arra, hogy menyasszonya van.
- Annyira hülye vagyok.
- Nem, nem vagy az! Csak szerelmes.
- Az már majdnem ugyanolyan, mintha hülye lennék.
- Előtte még biztos beszéltek, ha azt mondta.
- Persze. Holnap délután ők is és mi is hazamegyünk. Megint több ezer kilométerre leszünk egymástól és Zayn pár hónap múlva úgyis elfelejt.
- Én nem akarlak hitegetni vagy ilyesmi, de szerintem nem csókolt volna meg, ha pár hónap alatt csak úgy el tudna felejteni.
- Anya, inkább ne folytasd!
- Rendben. Lemegyek a recepcióhoz, maradj itt.
Bólintottam, majd befutottam a fürdőbe és megmostam az arcom. Nem akartam, hogy anya megint megijedjen, ezért inkább ledőltem az ágyra. Bár legszívesebben visszamentem volna a legfelső emeletre és meg mondtam volna a magamét Perrie-nek, de nem tettem. Nem tettem, mert tudom, hogy semmin nem változtatna. Ők attól ugyanúgy hazamennének, összeházasodnának és elfelejtenének engem."- fejeztem be a könnyeimmel küszködve.
- Erre nem találok szavakat!- bámult rám elképedve az újságíró.- Mi lett ezután? Találkozott utána Mr Malik-kal? Vagy Düsseldorfban már nem látták egymást?!
- Dehogynem. Talán most jön az egyik legérdekesebb része a történetnek.- gondoltam vissza és folytattam.
2014. február 16., vasárnap
Váratlan fordulat
- Ilyen történettel még sosem találkoztam! Folytassa!- nézett rám izgatottan Miss Peterson.
-"Reggel már a szállodaszobában ébredtem, mivel tegnap este anya elintézte, hogy kiengedjenek. Kikaptam a bőröndömből egy rövidnadrágot és egy pólót, majd bementem a fürdőbe. Belenéztem a hatalmas tükörbe, de bár ne tettem volna. Kisírt, karikás szemek, vörös orr, sápadt arc. Pár percig csak bámultam magam, majd elegem lett és hideg vízzel megmosakodtam, fogat mostam és felöltöztem. Elővettem az alapozóm, hogy eltüntessem a karikákat a szemem alól és tettem fel egy kis sminket is, hogy még elfogathatóbb legyen a külsőm. Mikor végeztem már nem is látszott annyira, hogy sírtam. Mosolyogva kiléptem a fürdőből és köszöntem anyunak, aki időközben felébredt.
- Jó reggelt!
- Veled meg mi történt? Mintha kicseréltek volna.
- Megyünk várost nézni, nem?
- De.
- Szóval van esély arra, hogy összefussunk velük, éppen ezért nem nézhetek ki úgy, mint egy zombi. Mikor indulunk?- kérdeztem.
- Mindjárt, csak elkészülök én is.
Amíg anyura vártam rájöttem, hogy Perrie nem ronthatja el a kedvem. Ha belehalok is megölelem Zayn-t és megköszönök neki mindent, amit akarok. Perrie nem fogja ezt tönkre tenni, abban biztos vagyok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal léptünk ki Düsseldorf utcáira.
- Beülünk valahova reggelizni.
- Nem vagyok éhes.
- Nem érdekel, akkor is eszel.
Nem akartam vele vitatkozni, inkább magamba erőltettem egy kakaós csigát, majd rendeltünk egy-egy kávét elvitelre és már indultunk is tovább.
- Virág, bejössz velem abba a boltba? Veszek valami apróságot apádnak.
- Inkább megvárlak itt.
- Jó, de ne tűnj el!
- Csak nézelődök anyu, most nem fognak leütni!
- Remélem is!- mondta, majd ott hagyott. Lassan elindultam a boltok között és mindenkire rámosolyogtam, aki szembe jött velem. Igaz, hogy a 10 emberből csak 1 mosolygott rám, de nem baj..a németek úgy látszik komoly emberek. Belekortyoltam a kávémba és átnéztem az út túloldalára. Egy idős házaspár kézen fogva sétált a park felé. Vajon egyszer én is fogok így sétálgatni valakivel? Valaki olyannal, akit mindennél jobban szeretek? Vajon ennyi idősen én is ilyen boldog leszek, mint ők? Miközben elmerültem a gondoltaimban még mindig nem vettem le a szemem az idős párról, ami nagy hiba volt, ugyanis egyszer csak azt éreztem, hogy a kávém a pólómon van.
- Jaj, ne haragudj! Nagyon siettem és nem figye..Lilly?
- Zayn?
- Ezt nem hiszem el! Tegnap kórházba kerültél azért, mert neked csaptam egy ajtót, ma meg leöntelek a kávémmal. Lilly, nagyon sajnálom!
- Semmi baj!
- E-ez már nem lehet véletlen! Tegnap is és ma is találkoztunk..vagyis valami bajt okoztam neked. Tuti, hogy a sors akarta így!- mosolygott.
- Igen.- motyogtam és éreztem, hogy az arcom rákvörös.- Meddig maradtok?
- Holnap délután megy a gépünk. Te meddig leszel itt?
- Én is holnap délutánig. Zayn?
- Igen?- nézett rám érdeklődve. El akartam kezdeni a mondandóm, de nem tudtam, mert Miss Edwards megjelent.
- Zayn, hát itt vagy! Ó, szia!- nézett rám meglepődve.
- Szia!- köszöntem közömbösen.
- Indulhatunk?- fordult vissza Zayn-hez.
- Menj nyugodtan, én..
- Zayn! Megint azt akarod, hogy egyedül sétálgassak? Tegnap este is a fiúkkal mentem vissza a szállodába, mert te a kórház előtt..
- Perrie!- szólt rá. Mit akart mondani, ami miatt leállította? Nem mertem megkérdezni.
- Jobb lesz, ha megyünk. Szia Lilly! Bocsi, még egyszer!
- Semmi gond. Szia!
Perrie el sem köszönt, de nem is érdekelt.
- Remélem tudod, hogy szeretlek!- suttogtam, de nem hallotta. Nem hallotta, mert épp a menyasszonyára figyelt, aki megállás nélkül beszélt hozzá. De mit akart mondani Perrie? Milyen kórházról beszélt? Ezek szerint Zayn nem ment velük el?! Ott maradt? De miért? Vagy..túl sok kérdésem van és egyikre sem fogok választ kapni.
- Virág! Miért öntötted magadra a kávéd?- lépett mellém idegesen anyu.- Hogy néz ki a pólód? És a gatyád is olyan lett! Szerinted ezt hogy fogom kimosni? Figyelnél rám? Mi bajod van? Virág!- lengette a kezeit előttem. Mintha valami őrült lennék.
- Zayn.- nyögtem ki.
- Mi van vele?
Elmeséltem anyunak, aki meglepően megértő volt és a válaszán eléggé ledöbbentem.
- Ezek után már igazán kidobhatná Perrie-t és magával vihetne téged Londonba. Nem veszi észre milyen önző és nagyképű az a nő? Mert én ebből ezt szűrtem le. Még azt sem hagyja, hogy Zayn egy rajongóval foglalkozzon?!
- Annyira imádlak!- tártam szét a kezeim.
- Meg ne ölelj! Nem akarok tiszta kávé lenni! Menjünk vissza a szállodába, így nem mutatkozom veled!
- Olyan kedves vagy!
- Tudom. Na, gyere!
Visszasétáltunk a szállásunkra és gyorsan átvettem a pólóm.
- Anyu, délután még visszamegyünk?
- Persze! Hol a pólód? Kimosom.
- Ott van az ágyon.
Anya felkapta és beviharzott vele a fürdőszobába. Én addig elfeküdtem az ágyon és gondolkodtam. Igazából olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam egy helyben megmaradni, ezért úgy döntöttem sétálok egyet. Kiléptem a szobából és sétálgatni kezdtem a szállodában. Megnéztem a medencéket, amik egyébként hatalmasak, de nem kaptam kedvet ahhoz, hogy én is beleugorjak. Inkább beszálltam a liftbe és felmentem a legfelső emeletre. Fogalmam sincs, hogy miért, de érdekelt, hogy milyen lehet. Kiszálltam a liftből és meglepődve néztem körbe. Teljesen más volt, mint a harmadik emelet, ahol mi voltunk. Itt minden sokkal nagyobb és díszesebb. Elindultam balra és a folyosó végén jobbra fordultam, de beleütköztem valamibe. Illetve valakibe.
- Kisasszony, ide nem jöhet be.
- Miért?
- Mert..mert..csak mert nem.- mondta unottan.
- Értem.- bólintottam és visszaléptem. Gondolom azt hitte, hogy elmegyek, de ott maradtam. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet ott, ami miatt nem mehetek be. Egy virág mögé bújva vártam, hogy a biztonsági őr lelépjen. Már fél órája gubbasztottam ott, de még mindig láttam az árnyékát.
- Hé, Bob! Pihenhetsz egy kicsit, úgysem jön fel ide senki.- hallottam meg egy másik férfi hangot.
- Oké. Akkor lemegyek az étterembe eszek valamit. Jössz te is?
- Aha, a srácok végre elnyugodtak.
Srácok? Milyen srácokról beszél? Hirtelen kilépett a két férfi és teljesen ledöbbentem. Paul volt a másik. Paul! Igen, az a Paul! Ez egyetlen egy dolgot jelenthet! EGY SZÁLLODÁBAN VAGYOK A ONE DIRECTION-NEL!"
- Úristen, ez egyre izgalmasabb és eseménydúsabb! Hihetetlen!- jegyzetelt folyamatosan.- Folytassa, Mrs Malik!
-"Reggel már a szállodaszobában ébredtem, mivel tegnap este anya elintézte, hogy kiengedjenek. Kikaptam a bőröndömből egy rövidnadrágot és egy pólót, majd bementem a fürdőbe. Belenéztem a hatalmas tükörbe, de bár ne tettem volna. Kisírt, karikás szemek, vörös orr, sápadt arc. Pár percig csak bámultam magam, majd elegem lett és hideg vízzel megmosakodtam, fogat mostam és felöltöztem. Elővettem az alapozóm, hogy eltüntessem a karikákat a szemem alól és tettem fel egy kis sminket is, hogy még elfogathatóbb legyen a külsőm. Mikor végeztem már nem is látszott annyira, hogy sírtam. Mosolyogva kiléptem a fürdőből és köszöntem anyunak, aki időközben felébredt.
- Jó reggelt!
- Veled meg mi történt? Mintha kicseréltek volna.
- Megyünk várost nézni, nem?
- De.
- Szóval van esély arra, hogy összefussunk velük, éppen ezért nem nézhetek ki úgy, mint egy zombi. Mikor indulunk?- kérdeztem.
- Mindjárt, csak elkészülök én is.
Amíg anyura vártam rájöttem, hogy Perrie nem ronthatja el a kedvem. Ha belehalok is megölelem Zayn-t és megköszönök neki mindent, amit akarok. Perrie nem fogja ezt tönkre tenni, abban biztos vagyok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal léptünk ki Düsseldorf utcáira.
- Beülünk valahova reggelizni.
- Nem vagyok éhes.
- Nem érdekel, akkor is eszel.
Nem akartam vele vitatkozni, inkább magamba erőltettem egy kakaós csigát, majd rendeltünk egy-egy kávét elvitelre és már indultunk is tovább.
- Virág, bejössz velem abba a boltba? Veszek valami apróságot apádnak.
- Inkább megvárlak itt.
- Jó, de ne tűnj el!
- Csak nézelődök anyu, most nem fognak leütni!
- Remélem is!- mondta, majd ott hagyott. Lassan elindultam a boltok között és mindenkire rámosolyogtam, aki szembe jött velem. Igaz, hogy a 10 emberből csak 1 mosolygott rám, de nem baj..a németek úgy látszik komoly emberek. Belekortyoltam a kávémba és átnéztem az út túloldalára. Egy idős házaspár kézen fogva sétált a park felé. Vajon egyszer én is fogok így sétálgatni valakivel? Valaki olyannal, akit mindennél jobban szeretek? Vajon ennyi idősen én is ilyen boldog leszek, mint ők? Miközben elmerültem a gondoltaimban még mindig nem vettem le a szemem az idős párról, ami nagy hiba volt, ugyanis egyszer csak azt éreztem, hogy a kávém a pólómon van.
- Jaj, ne haragudj! Nagyon siettem és nem figye..Lilly?
- Zayn?
- Ezt nem hiszem el! Tegnap kórházba kerültél azért, mert neked csaptam egy ajtót, ma meg leöntelek a kávémmal. Lilly, nagyon sajnálom!
- Semmi baj!
- E-ez már nem lehet véletlen! Tegnap is és ma is találkoztunk..vagyis valami bajt okoztam neked. Tuti, hogy a sors akarta így!- mosolygott.
- Igen.- motyogtam és éreztem, hogy az arcom rákvörös.- Meddig maradtok?
- Holnap délután megy a gépünk. Te meddig leszel itt?
- Én is holnap délutánig. Zayn?
- Igen?- nézett rám érdeklődve. El akartam kezdeni a mondandóm, de nem tudtam, mert Miss Edwards megjelent.
- Zayn, hát itt vagy! Ó, szia!- nézett rám meglepődve.
- Szia!- köszöntem közömbösen.
- Indulhatunk?- fordult vissza Zayn-hez.
- Menj nyugodtan, én..
- Zayn! Megint azt akarod, hogy egyedül sétálgassak? Tegnap este is a fiúkkal mentem vissza a szállodába, mert te a kórház előtt..
- Perrie!- szólt rá. Mit akart mondani, ami miatt leállította? Nem mertem megkérdezni.
- Jobb lesz, ha megyünk. Szia Lilly! Bocsi, még egyszer!
- Semmi gond. Szia!
Perrie el sem köszönt, de nem is érdekelt.
- Remélem tudod, hogy szeretlek!- suttogtam, de nem hallotta. Nem hallotta, mert épp a menyasszonyára figyelt, aki megállás nélkül beszélt hozzá. De mit akart mondani Perrie? Milyen kórházról beszélt? Ezek szerint Zayn nem ment velük el?! Ott maradt? De miért? Vagy..túl sok kérdésem van és egyikre sem fogok választ kapni.
- Virág! Miért öntötted magadra a kávéd?- lépett mellém idegesen anyu.- Hogy néz ki a pólód? És a gatyád is olyan lett! Szerinted ezt hogy fogom kimosni? Figyelnél rám? Mi bajod van? Virág!- lengette a kezeit előttem. Mintha valami őrült lennék.
- Zayn.- nyögtem ki.
- Mi van vele?
Elmeséltem anyunak, aki meglepően megértő volt és a válaszán eléggé ledöbbentem.
- Ezek után már igazán kidobhatná Perrie-t és magával vihetne téged Londonba. Nem veszi észre milyen önző és nagyképű az a nő? Mert én ebből ezt szűrtem le. Még azt sem hagyja, hogy Zayn egy rajongóval foglalkozzon?!
- Annyira imádlak!- tártam szét a kezeim.
- Meg ne ölelj! Nem akarok tiszta kávé lenni! Menjünk vissza a szállodába, így nem mutatkozom veled!
- Olyan kedves vagy!
- Tudom. Na, gyere!
Visszasétáltunk a szállásunkra és gyorsan átvettem a pólóm.
- Anyu, délután még visszamegyünk?
- Persze! Hol a pólód? Kimosom.
- Ott van az ágyon.
Anya felkapta és beviharzott vele a fürdőszobába. Én addig elfeküdtem az ágyon és gondolkodtam. Igazából olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam egy helyben megmaradni, ezért úgy döntöttem sétálok egyet. Kiléptem a szobából és sétálgatni kezdtem a szállodában. Megnéztem a medencéket, amik egyébként hatalmasak, de nem kaptam kedvet ahhoz, hogy én is beleugorjak. Inkább beszálltam a liftbe és felmentem a legfelső emeletre. Fogalmam sincs, hogy miért, de érdekelt, hogy milyen lehet. Kiszálltam a liftből és meglepődve néztem körbe. Teljesen más volt, mint a harmadik emelet, ahol mi voltunk. Itt minden sokkal nagyobb és díszesebb. Elindultam balra és a folyosó végén jobbra fordultam, de beleütköztem valamibe. Illetve valakibe.
- Kisasszony, ide nem jöhet be.
- Miért?
- Mert..mert..csak mert nem.- mondta unottan.
- Értem.- bólintottam és visszaléptem. Gondolom azt hitte, hogy elmegyek, de ott maradtam. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet ott, ami miatt nem mehetek be. Egy virág mögé bújva vártam, hogy a biztonsági őr lelépjen. Már fél órája gubbasztottam ott, de még mindig láttam az árnyékát.
- Hé, Bob! Pihenhetsz egy kicsit, úgysem jön fel ide senki.- hallottam meg egy másik férfi hangot.
- Oké. Akkor lemegyek az étterembe eszek valamit. Jössz te is?
- Aha, a srácok végre elnyugodtak.
Srácok? Milyen srácokról beszél? Hirtelen kilépett a két férfi és teljesen ledöbbentem. Paul volt a másik. Paul! Igen, az a Paul! Ez egyetlen egy dolgot jelenthet! EGY SZÁLLODÁBAN VAGYOK A ONE DIRECTION-NEL!"
- Úristen, ez egyre izgalmasabb és eseménydúsabb! Hihetetlen!- jegyzetelt folyamatosan.- Folytassa, Mrs Malik!
2014. február 10., hétfő
Kórház
- Mi történt ezután?- vonta fel a szemöldökeit és érdeklődve várta a folytatást.
- Arra ébredtem, hogy valaki beszél hozzám.- mosolyodtam el.
"- Hé, ébredj már fel! Ha már miattad vagyunk itt, akkor legalább nyisd ki a szemed, mert unatkozom.- hallottam egy nyafogó, ismerős hangot.
- Louis, hagyd már békén! Az orvos megmondta, hogy pihennie kell!
- Milyen színű a szeme? Felhúzhatom a szemhéját?
- Nem!- hallottam a parancsoló hangot, de nem volt erőm kinyitni a szemem. A fejem borzalmasan fájt és azt hittem szétrobban.
- Én is kíváncsi vagyok rá, nézzük meg!- szólalt meg egy harmadik személy.
- Srácok, ti mi a szart csináltok?- csukódott be egy ajtó. Ez a hang..bárhonnét felismerem! Csak Neki van ilyen hangja, de nem. Ez lehetetlen! Erőt vettem magamon és szép lassan kinyitottam a szemeimet és abban a pillanatban egy aprót sikítottam, ugyanis két arc volt körülbelül 4 cm-re a fejemtől. Szóval erre értette, hogy mi a szart csinálnak.
- Jé, milyen érdekes szemed van!- csodálkozott Louis Tomlinson. (??)
- Álmodom?- kérdeztem.
- Igen! Én egy görög isten vagyok, ő meg...- kezdte, de félbe szakították.
- Louis, ne szórakozz már! Tudtam, hogy nem szabad itt hagynom veletek!- morgott idegesen, majd közelebb lépett.- Hogy vagy?- mosolygott rám kedvesen.
- Szörnyen fáj a fejem és úgy érzem megbolondultam.
- Miért?- ült le az ágyra.
- Mert kórházban vagyok és a kedvenc bandám, illetve 4 személy a kedvenc bandámból itt ül velem.
- Az ötödik meg elaludt kint a folyosón. Itt fekszik a kórterem mellett, megnézed?- kérdezte Louis.
- Tommo, ülj le a seggedre és fogd be!- parancsolt rá Liam.
- Nem bolondultál meg.- nevetett Zayn.- Emlékszel mi történt?
- Úgy rémlik, hogy lefejeltem egy ajtót..vagy nem tudom, de az biztos, hogy
- Ja, ez a pöcs neked baszta a hátsó ajtót!- bólogatott Louis miközben cukrot evett.
- Véletlen volt!- förmedt rá Zayn.
- Honnét van cukrod?- kérdezte tőle Niall.
- Az ő kabátjában volt.- mutatott rám-
- Te lenyúltad a cukrát?- akadt ki Zayn.
- Ja.- felelte lazán.
- Semmi gond! Már több hónapja nem volt rajtam az a kabát, szóval nem ettem volna meg azt a cukrot!
A három fiú elröhögte magát, Louis meg furcsa arcot vágott, de megrántotta a vállát és tovább eszegette a zsákmányát.
- Lilly vagy, ugye?
- Igen. A telefonom hol van?- kérdeztem.
- Itt.- nyújtotta át Zayn. 36 nem fogadott hívás, 13 SMS. Ajaj. Azonnal tárcsáztam anyut, aki idegesen szólt bele.
- Virág, elárulnád mégis hol a fenében vagy?- üvöltött.- A koncertnek már másfél órája vége, de te még mindig nem jöttél ki, én viszont itt szobrozok a hülye telefonfülke mellett!
- Anya, ne akadj ki, de kórházban vagyok?
- Hol? Mit csináltál? Miért nem értesítettek? Merre van az a kórház? Virág, válaszolj már!
- Tartsd egy picit.- mondtam, majd elvettem a fülemtől a készüléket és a srácokra néztem.- Megtudnátok mondani a kórház nevét és címét?
Szerencsére Liam tudta és lediktálta. Miután elmondtam anyunak, azonnal lecsapta a telefont és szerintem száguldani kezdett a kórház felé. Nem lennék annak a helyében, aki most vitatkozni kezd vele.
- Milyen nyelven beszéltél?- kérdezte Zayn.
- Magyarul. Anyukám mindjárt itt lesz.
- Oké. Amúgy a koncert milyen volt?- kíváncsiskodott Louis.
- Nagyszerű! Az összes dalt énekeltem, táncoltam és nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen emlék lesz, ebben biztos vagyok!
- Ennek örülünk!- mosolyodott el Liam.
Zayn éppen mondani akart valamit, de kivágódott a kórterem ajtaja és számomra egy nem kívánatos személy tipegett be.
- Jaj, srácok végre meg vagytok! Úgy elrohantatok, nagyon megijedtem! Nincs semmi gond, ugye?- lépett oda a barátjához és megcsókolta. Nem sok kellett ahhoz, hogy elbőgjem magam, de nem akartam magyarázkodni, ezért próbáltam erős maradni. Eltereltem a gondolataim és minden erőmet összeszedtem.
-...így kerültünk ide.- fejezte be Zayn. Úgy látszik nagyon elkalandoztam, mert lemaradtam a mesélés elejéről. Perrie végig mért, majd egy hamis mosolyt erőltetett magára és felém hajolt.
- Jól vagy?- kérdezte, de a stílusából kivettem, hogy le se szarja mi van velem, de kedvesnek akar látszani.
- Igen.- vágtam rá azonnal.
- Zayn jobban is vigyázhatott volna!- csóválta a fejét.
- Véletlen volt és nekem nem kellett volna arra mennem.
- Igaz. Mehetünk?- fordult el tőlem. Látszik mennyire érdekli, hogy mi van velem.
- Szerintem meg kéne várnunk, amíg az anyukája ideér.- mondta Niall.
- Egyet értek, hiszen lényegében miattunk..vagyis Zayn miatt került ide.- bólogatott Liam.- Amúgy Harry itt van még?
- Aha. A földön alszik, de mégis mennyi időbe telik, amíg ideér az anyukája?- türelmetlenkedett Perrie.
- Menjetek!- szólaltam meg.
- Nem!
- Kérlek! Szeretnék egyedül lenni, egy kicsit! Köszönöm, hogy eddig itt voltatok, de most már menjetek!
- Minden rendben?- méregetett Niall.
- Persze! Menjetek!
Zayn, Liam és Niall kedvetlenül felálltak és látszott, hogy ők szívesen maradtak volna. Elindultak az ajtó felé, de gyorsan utánuk szóltam.
- Örülök, hogy találkoztunk.
- Mi is, de bár ne így kellett volna!- mosolygott Zayn.- Bocsi még egyszer.
- Semmi gond!
- Szia!- köszöntek el, mert Perrie már kintről szólt nekik. Louis még bent volt, amikor a többiek kimentek és odalépett mellém.
- Én sem bírom Perrie-t.- kacsintott, majd közelebb hajolt és megölelt. Annyira jól esett most ez az ölelés, hogy majdnem elsírtam magam.
- Köszi a cukrot, Lillian. Remélem még találkozunk! Szia!- intett és ő is elhagyta a kórtermet.
Zokogni kezdtem. Nem tudtam vele rendesen beszélni, nem tudtam neki megköszönni, amit szerettem volna és nem tudtam átölelni. Mindezt miért nem? Mert megjelent a menyasszonya. Folyamatosan sírtam és tudatosult bennem, hogy bármennyire is szeretem, a szíve már foglalt. Bárcsak megkérdezhettem volna legalább annyit tőlük, hogy meddig maradnak itt, de nem..ezt sem tudtam. Még annyi mindent tudtam volna mondani, de megjelent Miss Edwards kisasszony és menniük kellett. A csendes szobát betöltötte a zokogásom hangja és már semmi nem érdekelt. Elszalasztottam egy lehetőséget és ez nagyon fájt."- fejeztem be szomorúan, ugyanis előtörtek belőlem az akkori érzelmek.
- Ilyen történettel még sosem találkoztam! Folytassa!- nézett rám izgatottan Miss Peterson.
- Arra ébredtem, hogy valaki beszél hozzám.- mosolyodtam el.
"- Hé, ébredj már fel! Ha már miattad vagyunk itt, akkor legalább nyisd ki a szemed, mert unatkozom.- hallottam egy nyafogó, ismerős hangot.
- Louis, hagyd már békén! Az orvos megmondta, hogy pihennie kell!
- Milyen színű a szeme? Felhúzhatom a szemhéját?
- Nem!- hallottam a parancsoló hangot, de nem volt erőm kinyitni a szemem. A fejem borzalmasan fájt és azt hittem szétrobban.
- Én is kíváncsi vagyok rá, nézzük meg!- szólalt meg egy harmadik személy.
- Srácok, ti mi a szart csináltok?- csukódott be egy ajtó. Ez a hang..bárhonnét felismerem! Csak Neki van ilyen hangja, de nem. Ez lehetetlen! Erőt vettem magamon és szép lassan kinyitottam a szemeimet és abban a pillanatban egy aprót sikítottam, ugyanis két arc volt körülbelül 4 cm-re a fejemtől. Szóval erre értette, hogy mi a szart csinálnak.
- Jé, milyen érdekes szemed van!- csodálkozott Louis Tomlinson. (??)
- Álmodom?- kérdeztem.
- Igen! Én egy görög isten vagyok, ő meg...- kezdte, de félbe szakították.
- Louis, ne szórakozz már! Tudtam, hogy nem szabad itt hagynom veletek!- morgott idegesen, majd közelebb lépett.- Hogy vagy?- mosolygott rám kedvesen.
- Szörnyen fáj a fejem és úgy érzem megbolondultam.
- Miért?- ült le az ágyra.
- Mert kórházban vagyok és a kedvenc bandám, illetve 4 személy a kedvenc bandámból itt ül velem.
- Az ötödik meg elaludt kint a folyosón. Itt fekszik a kórterem mellett, megnézed?- kérdezte Louis.
- Tommo, ülj le a seggedre és fogd be!- parancsolt rá Liam.
- Nem bolondultál meg.- nevetett Zayn.- Emlékszel mi történt?
- Úgy rémlik, hogy lefejeltem egy ajtót..vagy nem tudom, de az biztos, hogy
- Ja, ez a pöcs neked baszta a hátsó ajtót!- bólogatott Louis miközben cukrot evett.
- Véletlen volt!- förmedt rá Zayn.
- Honnét van cukrod?- kérdezte tőle Niall.
- Az ő kabátjában volt.- mutatott rám-
- Te lenyúltad a cukrát?- akadt ki Zayn.
- Ja.- felelte lazán.
- Semmi gond! Már több hónapja nem volt rajtam az a kabát, szóval nem ettem volna meg azt a cukrot!
A három fiú elröhögte magát, Louis meg furcsa arcot vágott, de megrántotta a vállát és tovább eszegette a zsákmányát.
- Lilly vagy, ugye?
- Igen. A telefonom hol van?- kérdeztem.
- Itt.- nyújtotta át Zayn. 36 nem fogadott hívás, 13 SMS. Ajaj. Azonnal tárcsáztam anyut, aki idegesen szólt bele.
- Virág, elárulnád mégis hol a fenében vagy?- üvöltött.- A koncertnek már másfél órája vége, de te még mindig nem jöttél ki, én viszont itt szobrozok a hülye telefonfülke mellett!
- Anya, ne akadj ki, de kórházban vagyok?
- Hol? Mit csináltál? Miért nem értesítettek? Merre van az a kórház? Virág, válaszolj már!
- Tartsd egy picit.- mondtam, majd elvettem a fülemtől a készüléket és a srácokra néztem.- Megtudnátok mondani a kórház nevét és címét?
Szerencsére Liam tudta és lediktálta. Miután elmondtam anyunak, azonnal lecsapta a telefont és szerintem száguldani kezdett a kórház felé. Nem lennék annak a helyében, aki most vitatkozni kezd vele.
- Milyen nyelven beszéltél?- kérdezte Zayn.
- Magyarul. Anyukám mindjárt itt lesz.
- Oké. Amúgy a koncert milyen volt?- kíváncsiskodott Louis.
- Nagyszerű! Az összes dalt énekeltem, táncoltam és nagyon jól éreztem magam! Felejthetetlen emlék lesz, ebben biztos vagyok!
- Ennek örülünk!- mosolyodott el Liam.
Zayn éppen mondani akart valamit, de kivágódott a kórterem ajtaja és számomra egy nem kívánatos személy tipegett be.
- Jaj, srácok végre meg vagytok! Úgy elrohantatok, nagyon megijedtem! Nincs semmi gond, ugye?- lépett oda a barátjához és megcsókolta. Nem sok kellett ahhoz, hogy elbőgjem magam, de nem akartam magyarázkodni, ezért próbáltam erős maradni. Eltereltem a gondolataim és minden erőmet összeszedtem.
-...így kerültünk ide.- fejezte be Zayn. Úgy látszik nagyon elkalandoztam, mert lemaradtam a mesélés elejéről. Perrie végig mért, majd egy hamis mosolyt erőltetett magára és felém hajolt.
- Jól vagy?- kérdezte, de a stílusából kivettem, hogy le se szarja mi van velem, de kedvesnek akar látszani.
- Igen.- vágtam rá azonnal.
- Zayn jobban is vigyázhatott volna!- csóválta a fejét.
- Véletlen volt és nekem nem kellett volna arra mennem.
- Igaz. Mehetünk?- fordult el tőlem. Látszik mennyire érdekli, hogy mi van velem.
- Szerintem meg kéne várnunk, amíg az anyukája ideér.- mondta Niall.
- Egyet értek, hiszen lényegében miattunk..vagyis Zayn miatt került ide.- bólogatott Liam.- Amúgy Harry itt van még?
- Aha. A földön alszik, de mégis mennyi időbe telik, amíg ideér az anyukája?- türelmetlenkedett Perrie.
- Menjetek!- szólaltam meg.
- Nem!
- Kérlek! Szeretnék egyedül lenni, egy kicsit! Köszönöm, hogy eddig itt voltatok, de most már menjetek!
- Minden rendben?- méregetett Niall.
- Persze! Menjetek!
Zayn, Liam és Niall kedvetlenül felálltak és látszott, hogy ők szívesen maradtak volna. Elindultak az ajtó felé, de gyorsan utánuk szóltam.
- Örülök, hogy találkoztunk.
- Mi is, de bár ne így kellett volna!- mosolygott Zayn.- Bocsi még egyszer.
- Semmi gond!
- Szia!- köszöntek el, mert Perrie már kintről szólt nekik. Louis még bent volt, amikor a többiek kimentek és odalépett mellém.
- Én sem bírom Perrie-t.- kacsintott, majd közelebb hajolt és megölelt. Annyira jól esett most ez az ölelés, hogy majdnem elsírtam magam.
- Köszi a cukrot, Lillian. Remélem még találkozunk! Szia!- intett és ő is elhagyta a kórtermet.
Zokogni kezdtem. Nem tudtam vele rendesen beszélni, nem tudtam neki megköszönni, amit szerettem volna és nem tudtam átölelni. Mindezt miért nem? Mert megjelent a menyasszonya. Folyamatosan sírtam és tudatosult bennem, hogy bármennyire is szeretem, a szíve már foglalt. Bárcsak megkérdezhettem volna legalább annyit tőlük, hogy meddig maradnak itt, de nem..ezt sem tudtam. Még annyi mindent tudtam volna mondani, de megjelent Miss Edwards kisasszony és menniük kellett. A csendes szobát betöltötte a zokogásom hangja és már semmi nem érdekelt. Elszalasztottam egy lehetőséget és ez nagyon fájt."- fejeztem be szomorúan, ugyanis előtörtek belőlem az akkori érzelmek.
- Ilyen történettel még sosem találkoztam! Folytassa!- nézett rám izgatottan Miss Peterson.
2014. február 6., csütörtök
Koncert
- Szóval, hogy ismerte meg Mr. Malik-ot?
- Személyesen? Nos..az egy kicsit bonyolult történet, de elmesélem.- kortyoltam bele a teámba, amit közben a pincér kihozott.- ''2014. július másodikán reggel izgatottan ébredtem, mert tudtam, hogy ez lesz az a nap, amikor talán beszélhetek Vele. Éveknek tűnt, mire végre landolt a gépünk Düsseldorfban. Azonnal a szálloda felé vettük az irányt és miután ledobáltuk a bőröndöket, annyi időm maradt, hogy írjak néhány barátomnak és egyek egy szendvicset. Százszor belenéztem a tükörbe, hogy tökéletesen áll-e a kedvenc halálfejes szoknyám és miután a sminkemet és a hajamat is ellenőriztem elindultunk az aréna felé. Könnyes szemekkel álltam meg a bejárat előtt, majd anyuhoz fordultam.
- Fél 8-kor kezdődik a koncert, gondolom lesz másfél órás, de biztos, hogy késni fognak ezért 9-re itt vagyok érted.
- Rendben. Ha előbb vége lesz, írok egy SMS-t.
- Oké. Szemben van egy telefonfülke, ott leszek.
- Jó. Nagyon izgulok!
- Tudom, de ne ájulj el, oké? Minden rendben lesz és meglátod, hogy észre fog venni. De most menj, mert, ha az első sorban akarsz lenni, akkor sietned kell.
- Megyek! Szia anyu!
- Szia Virág!
Idegesen szorongattam a koncertjegyem, amikor odaléptem a biztonsági őr elé. Legalább 6-szor megnézte, hogy nem hamisítványt (?) tart-e a kezében, de miután rájött, hogy a jegy valódi, beengedett. Nem sok rajongó volt még bent, de mindenki azonnal köszönt, mikor beléptem a hatalmas épületbe. Egy kedves biztonsági őr odajött és elvezetett a ROT- szektorhoz. Rajtam kívül egy lány állt ott, az első sorban. Kedvesen mosolygott rám, én meg 'Ezt nem hiszem el!' pillantással lépkedtem mellé.
- Szia!- köszönt angolul.
- Szia!
- Első koncert?
- Második. De akkor nem voltam ennyire közel hozzájuk.- ámuldoztam, hiszen a színpad csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Meg persze egy nagy vasrács is elválasztott tőle, de mindegy.
- Ne izgulj!- mosolygott kedvesen. A koncertig kezdetéig rengeteget beszélgettünk és fél nyolckor megszorítottuk egymás kezét, majd izgatottan bámultuk az üres színpadot. 8 órakor még mindig ezt csinálta az egész aréna, de az öt fiú sehol sem volt. Körbenéztem és rájöttem, hogy egy hajszál nem férne be a terembe annyian vannak. Zokogó rajongók, hatalmas 'Marry me!' feliratú táblák, Twitter nevek, telefonszámok, világító telefonkijelzők, fénybotok. Egyszerűen hihetetlen volt és muszáj volt egy képet csinálnom a megtelt arénáról.
- Lilly!- üvöltött mellettem az újdonsült Directioner barátnőm. A kivetítőn megjelent a 'ONE DIRECTION' felirat és mindenki egyszerre sikított fel. Felcsendültek a Best song ever első dallamai és Harry jelent meg a színpadon. A többiek is folyamatosan feljöttek és félig mosolyogva, félig sírva énekeltem a dalt. A srácok hülyéskedtek és felpörgették a közönséget. Mindenki ugrált, táncolt, énekelt. Már az első dal tökéletes volt. Mi jöhet még? A Story of my life. Az a dal, amikor Zayn feljött a színpadnak azon részére, ami a ROT-szektorra néz és egyenesen felén integetett. Remegő kézzel visszaintettem és azt hittem ott ájulok el. A koncert folytatódott és Louis éppen beszélt, de bármennyire is szerettem volna rá koncentrálni, nem tudtam. Nem tudtam, mert Ő felénk nézett. Nem tudom, hogy rám vagy a másik 50 rajongóra mögöttem, de arra nézett és miután Louis befejezte a beszédet, elmosolyodott és elfordult.
- Téged nézett!- üvöltötte Petra.
- Mi?
- Folyamatosan! Lilly, ne mondd, hogy nem vetted észre! Te jó ég!- ugrándozott mellettem. Fel sem fogtam mi történt. Zayn engem nézett volna? Nem, Petra csak képzelődik. De én is láttam, hogy rám néz és..nem. Lehetetlen! Zayn Malik nem fog engem bámulni, miközben a menyasszony a színpad másik oldalán áll. Igen, megláttam Perrie-t, de nem fogok vele foglalkozni, ugyanis nem teheti tönkre az estém! A fiúkra koncentráltam és hihetetlenül élveztem az egészet. A viccelődéseket, azt, amikor egymás után 20-szor köszönetet mondtak nekünk, hogy itt vagyunk és támogatjuk őket. Amikor azt mondták szeretnek minket, amikor mindenkit meg akartak ölelni, amikor Harry leesett a színpadról, mert Niall bokán rúgta, vagy amikor Zayn felvette a telefonját. Igen, ugyanis az anyukája hívta és nem volt szíve kinyomni. Hihetetlen ez az 5 ember és életem egyik legszebb emléke lesz az, hogy megismerhettem őket. Csodálatosan énekeltek minden egyes dalt és a Little Things-t végig sírtam, de sikerült felvennem videóra. A You and I közben végig hülyéskedtek, keringőztek egymással és rózsát dobáltak a rajongóknak. Aztán amikor Liam bemondta, hogy a What makes you beautiful következik mindenki csalódottan kiabált. Ez egy dolgot jelenthet. Mindjárt vége a koncertnek. Igyekeztem nem elsírni magam az utolsó dalon, de természetesen ez nem sikerült és amikor lementek a színpadról, könnyes szemekkel bámultak azokat a helyeket, ahol az előbb álltak. A tömeg megindult, én meg ránéztem az órámra. Háromnegyed 10. Anya, már majdnem egy órája vár rám, azt hiszem sietnem kell. A baj csak az volt, hogy a rajongók lassan haladtak és elég messze voltam a bejárattól. Körülbelül fél óra múlva jutottam ki, de volt egy nagy gond. Hol vagyok? Mert biztos, hogy nem itt jöttem be. Egy ismerős ember sem volt a helyszínen, a többi fan, már elment én meg egyedül álldogáltam, de meguntam úgyhogy elindultam jobbra. Beértem egy sötét zsákutcába, de aztán rájöttem, hogy ez nem is zsákutca, mert a végén egy parkoló van. A szűk utca egyik oldalán megláttam egy ajtót, és valamiért azt éreztem nem kéne itt lennem. Elővettem a telefonom és miközben tovább haladtam a parkoló felé, tárcsázni akartam anyut. Azonban nem figyeltem és a következő pillanatban azt éreztem, hogy valami teljes erővel csapódik neki a fejemnek. A földön találtam magam, majd két erős kart éreztem meg.
- Te jó ég! Ne haragudj, nagyon sajnálom! Véletlen volt és fogalmam sem volt arról, hogy van itt valaki!- mondta a mély férfihang. Kicsit szédültem és még mindig a földön ültem, de nagy nehezen rájöttem ki is az.
- Zayn?!
- Kérlek, ne sikíts!
- Nem fogok. Hol vagyok?
- Az aréna hátsó bejáratánál, ahova a stábon kívül senkinek nem szabadna bejönnie. Nem kaptak el a biztonsági őrök?
- Nem volt egy sem erre felé!
- Szerencséd volt!
- Nem tudtam, hogy hova vezet ez az út. Próbáltam vissza találni oda, hol bementem az arénába, de eltévedtem.
- Értem, fel tudsz állni?
- Azt hiszem.- lassan feltápászkodtam, de ha Zayn nem fog, akkor visszaestem volna.
- Nagyon sajnálom!
- Semmi gond. Nem a te hibád, nekem nem kellett volna mindenfelé mászkálnom.
- Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáj a fejem, meg szédülök.
- Jobb lenne, ha bevinnélek egy kórházba. A közelben van egy, Liam tudja az utat.
- Dehogy, nem szükséges! Jól vagyok!
- Szeretném, ha látna egy orvos.- mondta, majd a cigis dobozt gyorsan besüllyesztette a zsebébe és rám nézett.- Hogy hívnak?
- Lilly.- válaszoltam, de a következő kérdésére már nem tudtam válaszolni, ugyanis minden elsötétült előttem."- fejeztem be a mesélést.
- Eseménydús egy este.- jegyzetelt Miss Peterson.
- Az biztos, de még mindig nincs vége.
- Mi történt ezután?- vonta fel a szemöldökeit és érdeklődve várta a folytatást.
- Személyesen? Nos..az egy kicsit bonyolult történet, de elmesélem.- kortyoltam bele a teámba, amit közben a pincér kihozott.- ''2014. július másodikán reggel izgatottan ébredtem, mert tudtam, hogy ez lesz az a nap, amikor talán beszélhetek Vele. Éveknek tűnt, mire végre landolt a gépünk Düsseldorfban. Azonnal a szálloda felé vettük az irányt és miután ledobáltuk a bőröndöket, annyi időm maradt, hogy írjak néhány barátomnak és egyek egy szendvicset. Százszor belenéztem a tükörbe, hogy tökéletesen áll-e a kedvenc halálfejes szoknyám és miután a sminkemet és a hajamat is ellenőriztem elindultunk az aréna felé. Könnyes szemekkel álltam meg a bejárat előtt, majd anyuhoz fordultam.
- Fél 8-kor kezdődik a koncert, gondolom lesz másfél órás, de biztos, hogy késni fognak ezért 9-re itt vagyok érted.
- Rendben. Ha előbb vége lesz, írok egy SMS-t.
- Oké. Szemben van egy telefonfülke, ott leszek.
- Jó. Nagyon izgulok!
- Tudom, de ne ájulj el, oké? Minden rendben lesz és meglátod, hogy észre fog venni. De most menj, mert, ha az első sorban akarsz lenni, akkor sietned kell.
- Megyek! Szia anyu!
- Szia Virág!
Idegesen szorongattam a koncertjegyem, amikor odaléptem a biztonsági őr elé. Legalább 6-szor megnézte, hogy nem hamisítványt (?) tart-e a kezében, de miután rájött, hogy a jegy valódi, beengedett. Nem sok rajongó volt még bent, de mindenki azonnal köszönt, mikor beléptem a hatalmas épületbe. Egy kedves biztonsági őr odajött és elvezetett a ROT- szektorhoz. Rajtam kívül egy lány állt ott, az első sorban. Kedvesen mosolygott rám, én meg 'Ezt nem hiszem el!' pillantással lépkedtem mellé.
- Szia!- köszönt angolul.
- Szia!
- Első koncert?
- Második. De akkor nem voltam ennyire közel hozzájuk.- ámuldoztam, hiszen a színpad csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Meg persze egy nagy vasrács is elválasztott tőle, de mindegy.
- Ne izgulj!- mosolygott kedvesen. A koncertig kezdetéig rengeteget beszélgettünk és fél nyolckor megszorítottuk egymás kezét, majd izgatottan bámultuk az üres színpadot. 8 órakor még mindig ezt csinálta az egész aréna, de az öt fiú sehol sem volt. Körbenéztem és rájöttem, hogy egy hajszál nem férne be a terembe annyian vannak. Zokogó rajongók, hatalmas 'Marry me!' feliratú táblák, Twitter nevek, telefonszámok, világító telefonkijelzők, fénybotok. Egyszerűen hihetetlen volt és muszáj volt egy képet csinálnom a megtelt arénáról.
- Lilly!- üvöltött mellettem az újdonsült Directioner barátnőm. A kivetítőn megjelent a 'ONE DIRECTION' felirat és mindenki egyszerre sikított fel. Felcsendültek a Best song ever első dallamai és Harry jelent meg a színpadon. A többiek is folyamatosan feljöttek és félig mosolyogva, félig sírva énekeltem a dalt. A srácok hülyéskedtek és felpörgették a közönséget. Mindenki ugrált, táncolt, énekelt. Már az első dal tökéletes volt. Mi jöhet még? A Story of my life. Az a dal, amikor Zayn feljött a színpadnak azon részére, ami a ROT-szektorra néz és egyenesen felén integetett. Remegő kézzel visszaintettem és azt hittem ott ájulok el. A koncert folytatódott és Louis éppen beszélt, de bármennyire is szerettem volna rá koncentrálni, nem tudtam. Nem tudtam, mert Ő felénk nézett. Nem tudom, hogy rám vagy a másik 50 rajongóra mögöttem, de arra nézett és miután Louis befejezte a beszédet, elmosolyodott és elfordult.
- Téged nézett!- üvöltötte Petra.
- Mi?
- Folyamatosan! Lilly, ne mondd, hogy nem vetted észre! Te jó ég!- ugrándozott mellettem. Fel sem fogtam mi történt. Zayn engem nézett volna? Nem, Petra csak képzelődik. De én is láttam, hogy rám néz és..nem. Lehetetlen! Zayn Malik nem fog engem bámulni, miközben a menyasszony a színpad másik oldalán áll. Igen, megláttam Perrie-t, de nem fogok vele foglalkozni, ugyanis nem teheti tönkre az estém! A fiúkra koncentráltam és hihetetlenül élveztem az egészet. A viccelődéseket, azt, amikor egymás után 20-szor köszönetet mondtak nekünk, hogy itt vagyunk és támogatjuk őket. Amikor azt mondták szeretnek minket, amikor mindenkit meg akartak ölelni, amikor Harry leesett a színpadról, mert Niall bokán rúgta, vagy amikor Zayn felvette a telefonját. Igen, ugyanis az anyukája hívta és nem volt szíve kinyomni. Hihetetlen ez az 5 ember és életem egyik legszebb emléke lesz az, hogy megismerhettem őket. Csodálatosan énekeltek minden egyes dalt és a Little Things-t végig sírtam, de sikerült felvennem videóra. A You and I közben végig hülyéskedtek, keringőztek egymással és rózsát dobáltak a rajongóknak. Aztán amikor Liam bemondta, hogy a What makes you beautiful következik mindenki csalódottan kiabált. Ez egy dolgot jelenthet. Mindjárt vége a koncertnek. Igyekeztem nem elsírni magam az utolsó dalon, de természetesen ez nem sikerült és amikor lementek a színpadról, könnyes szemekkel bámultak azokat a helyeket, ahol az előbb álltak. A tömeg megindult, én meg ránéztem az órámra. Háromnegyed 10. Anya, már majdnem egy órája vár rám, azt hiszem sietnem kell. A baj csak az volt, hogy a rajongók lassan haladtak és elég messze voltam a bejárattól. Körülbelül fél óra múlva jutottam ki, de volt egy nagy gond. Hol vagyok? Mert biztos, hogy nem itt jöttem be. Egy ismerős ember sem volt a helyszínen, a többi fan, már elment én meg egyedül álldogáltam, de meguntam úgyhogy elindultam jobbra. Beértem egy sötét zsákutcába, de aztán rájöttem, hogy ez nem is zsákutca, mert a végén egy parkoló van. A szűk utca egyik oldalán megláttam egy ajtót, és valamiért azt éreztem nem kéne itt lennem. Elővettem a telefonom és miközben tovább haladtam a parkoló felé, tárcsázni akartam anyut. Azonban nem figyeltem és a következő pillanatban azt éreztem, hogy valami teljes erővel csapódik neki a fejemnek. A földön találtam magam, majd két erős kart éreztem meg.
- Te jó ég! Ne haragudj, nagyon sajnálom! Véletlen volt és fogalmam sem volt arról, hogy van itt valaki!- mondta a mély férfihang. Kicsit szédültem és még mindig a földön ültem, de nagy nehezen rájöttem ki is az.
- Zayn?!
- Kérlek, ne sikíts!
- Nem fogok. Hol vagyok?
- Az aréna hátsó bejáratánál, ahova a stábon kívül senkinek nem szabadna bejönnie. Nem kaptak el a biztonsági őrök?
- Nem volt egy sem erre felé!
- Szerencséd volt!
- Nem tudtam, hogy hova vezet ez az út. Próbáltam vissza találni oda, hol bementem az arénába, de eltévedtem.
- Értem, fel tudsz állni?
- Azt hiszem.- lassan feltápászkodtam, de ha Zayn nem fog, akkor visszaestem volna.
- Nagyon sajnálom!
- Semmi gond. Nem a te hibád, nekem nem kellett volna mindenfelé mászkálnom.
- Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáj a fejem, meg szédülök.
- Jobb lenne, ha bevinnélek egy kórházba. A közelben van egy, Liam tudja az utat.
- Dehogy, nem szükséges! Jól vagyok!
- Szeretném, ha látna egy orvos.- mondta, majd a cigis dobozt gyorsan besüllyesztette a zsebébe és rám nézett.- Hogy hívnak?
- Lilly.- válaszoltam, de a következő kérdésére már nem tudtam válaszolni, ugyanis minden elsötétült előttem."- fejeztem be a mesélést.
- Eseménydús egy este.- jegyzetelt Miss Peterson.
- Az biztos, de még mindig nincs vége.
- Mi történt ezután?- vonta fel a szemöldökeit és érdeklődve várta a folytatást.
2014. január 31., péntek
Prológus
Július másodika. A nap amikor teljesen megváltozott az életem. Olyannyira, hogy most itt ülök London egyik kávézójában arra várva, hogy megérkezzen egy újságíró és interjút készítsen velem. Most biztos azt hiszitek, hogy egy vagyok a sok 'sztár' közül, de tévedtek. Nem tudok énekelni, nem tudok táncolni, nem szerepeltem semmilyen valóság show-ban, de mégis itt vagyok és várom Miss Peterson-t. Jön a kérdés, hogy akkor ki vagyok én? Hogy ki? A világ legszerencsésebb embere, ugyanis valóra vált az álmom. Éveken keresztül vártam rá, küzdöttem érte és igen..elértem a célom. Elértem azt, hogy észre vegyen. Azt, hogy ne csak egy lány legyek a tömegből. Azt, hogy többet lásson bennem egy sikítozó rajongónál.
Elmosolyodtam, miközben eszembe jutottak a régi emlékek. Minden egyes napra pontosan emlékszem és percről percre el tudom mesélni az összeset. Az első koncertet, az átsírt éjszakákat..mindent. Most már tudom, hogy megérte a sok szenvedés, a sok hiszti, ajtócsapkodás, nevetés, zokogás, zenehallgatás..minden.
A kávézó ajtaja nyílt és egy középkorú nő lépett be rajta. Egyenes haja szoros kontyba volt fogva, szolid, de határozott smink volt rajta és egy egyszerű szoknyát viselt, hozzá illő kabáttal és cipővel. Egyenes háttal, tekintélyt parancsolóan sétált felém. Azonnal tudtam, hogy ő az. London legnépszerűbb újságjának a főszerkesztője, aki csak fontos személyekkel hajlandó interjút készíteni. Aki kevésbé fontos, azt az alkalmazottakra bízza, akik egyébként rettegnek tőle. Fagyos tekintete engem is megrémített, de felálltam és mosolyogva üdvözöltem.
- Jó napot kívánok, Miss Peterson.- nyújtottam a kezem.
- Jó napot kívánok, Mrs. Malik.- szorította meg az előbb említett testrészem.- Hívjon nyugodtan Sarah-nak.
- Ön pedig szólítson csak Lilly-nek..vagy Lillian-nek. Amelyik jobban tetszik.- hadartam idegesen. Megértem, hogy miért félnek tőle.
- Rendben, Lillian. Kezdhetjük?
- Persze.- bólintottam, majd leültem és kíváncsian néztem rá.
- Szóval, hogy ismerte meg Mr. Malik-ot?
(...)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)